1. Ampfipoliszon és Apollónián keresztül Tesszalónikába érkeztek, ahol a zsidóknak zsinagógájuk volt. 2. Pál szokása szerint bement hozzájuk s három szombaton át vitatkozott velük az írásról. 3. Magyarázta, fejtegette, hogy a Krisztusnak szenvednie s a halálból feltámadnia kellett és hogy az a Jézus a Krisztus, akit - úgymond - én hirdetek néktek. 4. Némelyikük hitt és csatlakozott Pálhoz és Sziláshoz, szintúgy számos istenfélő görög s nem egy előkelő nő is. 5. A hitetlen zsidók azonban vak dühükben előfogva néhány gonosz piaci léhűtőt, összecsődítették a népet és fellázították a várost, majd a Jázon házát megrohanva, ki akarták hozni őket a nép közé. 6. De, mert nem találtak rájuk, Jázont vonszolták néhány testvérével együtt a városi elül járók elé, ezt kiabálva: Itt vannak a világháborítók! Eljöttek ide is! 7. Jázon fogadta őket házába, pedig ezek mindnyájan lábbal tapossák a császár törvényét s azt mondják, hogy őnekik más, Jézus a királyuk. 8. És ezzel a népet s a város elöljáróit, akik ezt hallották, felbőszítették. 9. De Jázon s társai felelősségére, szabadon bocsátották őket. 10. A testvérek pedig aznap éjjel elküldték Pált s Szilást Bereába és ők amint oda értek, bementek a zsidók zsinagógájába. 11. Ezek már nemesebb lelkek voltak, mint a tesszalónikaiak; kész örömest bevették az igét s nap-nap után kutatgatták az írásban, ha vajon tényleg úgy állnak-e a dolgok? 12. És közülök sokan hívők lettek, sőt még nem egy előkelő görög asszony és férfi is. 13. De mikor a tesszalonikai zsidók megtudták, hogy Pál Bereában is hirdeti az Istennek igéjét, odamentek s ott is felizgatták a népet. 14. Erre a testvérek eljuttatták azonnal Pált egész a tengerig. Szilás és Timóteusz pedig ott maradt. 15. Pált a melléje rendeltek egészen Aténig kísérték és átvévén a Szilásnak és Timóteusnak szóló parancsot, hogy lehetőleg gyorsan menjenek utána, visszatértek Aténben. 16. Mialatt Pál Aténben rájuk várt, haragra gerjedt a bálványozásba merült város láttára.

17. Vitába eredt tehát a zsinagógában a zsidókkal s az istenfélő lelkekkel, a köztéren pedig azokkal, akik nap-nap után történetesen odavetődtek. 18. Néhány epikureus és stoikus bölcselő azonban összetűzött vele s egyesek közülök azt mondták: Mit károg itt ez a varjú? Másolj viszont: úgy látszik újdonsült isteneket hirdet! Mert éppen Jézusról és a feltámadásról prédikált. 19. Aztán körbefogták az Aeropáguszra vezették s faggatták: Hadd halljuk hát, mi az az új tudomány, amit te hirdetsz? 20. Hiszen te valami újdonsült dolgot suttogsz a fülünkbe! Szeretnők tudni, hogy mi az? 21. Mert egész Aténnek s az ottlakó idegeneknek újdonságmondás vagy hallás volt egyetlen gyönyörűségük. 22. Erre Pál az Areopágusz közepére állva, megszólalt: Aténi férfiak! Látom, hogy ti valóban istenes nép vagytok. 23. Jártomban-keltemben ugyanis szentségeiteket nézdelve, többek közt egy olyan oltárra akadtam, melyre az volt írva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Nos hát, akit ti 24. ismeretlenül tiszteltek, én éppen azt hirdetem tinéktek. Az Isten, aki a világot mindenestül együtt teremtette, a menny és föld Ura, kézzelcsinált templomban nem lakik. 25. Nem is szorul emberkéz szolgálatára, hiszen ő ad mindenkinek, életet, leheletet s mindent. 26. Az ő műve az is, hogy az embereknek egy vérből származott nemzetsége lakja a kerek föld színét s ő szabja ki azok életének pontos idejét és lakóhelyüknek határát, 27. hogy keressék az Urat, ha kitapogathatnák, vagy megtalálhatnák, bár nincs messze egyikünktől sem. 28. Mert mi ő benne élünk, mozgunk és vagyunk, amint egyik-másik költőtök is mondta: „Mi is az ő nemzetsége vagyunk." 29. Ha tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy az istenség aranyhoz, ezüsthöz vagy kőhöz, emberi kéz vagy ész művéhez hasonló. 30. De az Isten a tudatlanság eme korát elnézvén, most mindenütt, mindenkinek a megtérést hirdeti, 31. sőt a napot is kitűzte, amelyen igaz ítéletet tart széles e világon az általa kirendelt férfiú által, aki mellett mindenki előtt bizonyságot tett, mikor a halálból feltámasztotta őt. 32. A holtak feltámadásának hallatára azonban egyesek kigúnyolták, mások meg azt mondták: E felől majd máskor hallgatunk meg. 33. Erre aztán Pál ott hagyta őket.