Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1 Aztán így folytatta: "Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg addig, amíg meg nem látják Isten hatalommal megvalósuló uralmát." 2 Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül őket vitte föl egy magas hegyre. Ott színében elváltozott előttük. 3 Ruhája olyan tündöklő fehér lett, hogy a világon semmiféle kelmefestő nem tudná fehérebbé tenni. 4 Egyszerre csak megjelent nekik Illés és Mózes, amint Jézussal beszélgettek. 5 Péter erre így szólt Jézushoz: "Mester, jó nekünk itt! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet." 6 Nem is tudta, mit mondjon, annyira meg voltak ijedve. 7 Egyszerre felhő támadt, amely elborította őket, a felhőből pedig szózat hallatszott: "Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!" 8 Mire körülnéztek, senki mást nem láttak, csak Jézust egymagát. 9 A hegyről lejövet Jézus meghagyta nekik, hogy senkinek se szóljanak a látomásról, amíg az Emberfia halottaiból föl nem támad. 10 Meg is tartották ezt az utasítást, de egymás közt azon tanakodtak, hogy mit jelent az: halálából föltámad. 11 Ezért megkérdezték tőle: "Miért mondják (a farizeusok és) az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?" 12 Ő így felelt: "Illés ugyan eljön előbb és helyreállít mindent, de hogyan írhatták meg az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben kell részesülnie? 13 Én azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, amint az Írás mondja róla." 14 Amikor visszatért a tanítványokhoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük és hogy írástudók vitatkoznak velük. 15 Amint észrevették őt az emberek, mindnyájan meglepődtek, és eléje siettek, hogy üdvözöljék. 16 Megkérdezte tőlük: "Miről vitatkoztok velük?" 17 Valaki a tömegből így felelt: "Mester, elhoztam hozzád fiamat, akiben néma lélek lakik. 18 Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja, aztán habzik a szája, csikorgatja a fogát és megmerevedik. Kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták."
19 "Hitetlen nemzedék, válaszolta, meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Hozzátok ide hozzám!" 20 Odavitték. Mihelyt meglátta őt a lélek, elkezdte ide-oda rángatni a fiút. Az a földre esett és tajtékozva fetrengett. 21 Jézus megkérdezte az apát: "Mióta szenved ebben a bajban?" "Gyermekkora óta, válaszolta. 22 Sokszor tűzbe meg vízbe taszította hogy megölje. Ha van lehetőséged rá, szánj meg minket és segíts rajtunk." 23 Jézus így felelt: "Ami a lehetőséget illeti, minden módjában áll annak, aki hisz." 24 Erre a fiú apja (könnyek között) fölkiáltott: "Hiszek (Uram), segíts hitetlenségemen!" 25 Amikor Jézus látta, hogy a tömeg egyre nagyobb lesz, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: "Te süket és néma lélek, parancsolom neked, takarodj ki belőle és soha vissza ne térj belé." 26 Erre hangos kiabálással és heves rángatások közt kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott, úgyhogy többen megjegyezték: "Meghalt". 27 Jézus azonban kézen fogva fölemelte, s az fölállt. 28 Amikor hazatért és egyedül maradt, tanítványai megkérdezték: "Mi miért nem tudtuk kiűzni?" 29 Mire ő így felelt: "Ez a fajzat nem űzhető ki másképp, csak imádsággal és böjttel." 30 Útjukat folytatva, keresztül vándoroltak Galileán. De nem akarta, hogy valaki is megtudja, mert tanítványait akarta oktatni. 31 Így szólt hozzájuk: "Az Emberfia emberek kezére kerül és megölik, de halála után harmadnapra föltámad." 32 Azok nem értették meg ezeket a szavakat, de nem merték faggatni. 33 Kafarnaumba érkeztek. Hazatérve megkérdezte őket: "Miről beszéltetek útközben?" 34 Azok hallgattak. Útközben ugyanis arról vitatkoztak egymással, hogy ki nagyobb közülük. 35 Ő leült, magához hívta a tizenkettőt és így szólt hozzájuk: Aki első akar lenni, az legyen a legutolsó és mindenki szolgája." 36 Aztán odahívott egy gyermeket, közéjük állította, majd az ölébe vette s így szólt hozzájuk: 37 "Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig befogad engem, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött." 38 Ekkor János vette át a szót: "Mester, mondta, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöt űzött, de nem követ minket. Megtiltottuk neki, mert nem csatlakozott hozzánk."
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|