Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
32 Ekkor a katonák elvágták a mentőcsónak köteleit, s azt kiesni hagyták. 33 Mikor már nappalodni kezdett, Pál mindenkit bátorított, hogy élelmet vegyen magához. Azt mondta: "Már az étlen várakozásnak tizennegyedik napját töltitek úgy, hogy semmit magatokhoz nem vettetek. 34 Azért kérve kérlek titeket, hogy vegyetek magatokhoz élelmet, mivel ez megmenekülésteket munkálja. Mert közületek senkinek a hajaszála sem fog meggörbülni." 35 Miután így szólt, mindenki előtt fogott egy kenyeret, hálát adott Istennek, megtörte és enni kezdett. 36 Erre mindenki jókedvre derült és evett. 37 Mindannyiunkat összevéve kétszázhetvenhat lélek voltunk együtt a hajóban. 38 Miután jóllaktunk az eledellel, megkönnyítették a hajót azzal, hogy a gabonát a tengerbe dobták. 39 Mikor kinappalodott, nem ismerték meg a szárazföldet, de valami öblöt figyeltek meg, amelynek lapos partja volt, így gondolták, ha lehet, erre hajtják ki a hajót. 40 A horgonyokat köröskörül levágták, s a tengerbe eresztették, egyúttal a kormányevezők szíjazatát fellazították és a sudárvitorlát a fúvó szél elé vonva, a part felé tartottak. 41 Mikor egy félszigetszerű helyre jutottak, a hajót partnak taszították, a hajó orra a fenékbe fúródott, mozdíthatatlanul megállott, a hajó farát azonban az erőszakos nyomás leszakította. 42 Ekkor a katonákban az a szándék fogamzott meg, hogy a foglyokat megölik, hogy valaki ki ne ússzék, és meg ne szökjék. 43 Ámde a százados, ki Pált meg akarta menteni, megakadályozta tervüket. Megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, vessék magukat a tengerbe, és először menjenek ki a szárazra, 44 a többiek deszkákon, vagy más hajótartozékokon ússzanak ki. Így történt azután, hogy mindannyian kimenekedtek a szárazföldre.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|