1 Amikor ezt Árád kánaáni király, aki a Délvidéken lakott, meghallotta, azt tudniillik, hogy Izrael idejött a kémek útvonalán, hadat indított ellene, győzött és zsákmányt szerzett tőle. 2 Ám Izrael fogadalmat tett az Úrnak, s azt mondta: »Ha kezembe adod ezt a népet, eltörlöm városaikat.« 3 Az Úr meg is hallgatta Izrael könyörgését, s a kezébe adta a kánaániakat, s ő megölte őket, feldúlta városaikat, a helyet pedig elnevezte Hormának, azaz Átoknak. 4 Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot 5 és Isten és Mózes ellen lázadt: »Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.« 6 Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokakat halálra martak közülük. Erre 7 elmentek Mózeshez, és azt mondták: »Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!« Könyörgött is Mózes a népért, 8 mire az Úr így szólt hozzá: »Készíts egy rézkígyót, és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.« 9 Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak. 10 Aztán elindultak Izrael fiai, és Obótban ütöttek tábort. 11 Majd elvonultak onnan, és Jeábarimban ütötték fel sátraikat, abban a pusztában, amely kelet felől néz Moábra. 12 Aztán felkerekedtek onnan is, és a Szered patakhoz jutottak. 13 Miután azt elhagyták, az Arnonnal szemben ütöttek tábort. Ez a pusztában van és az amoriták területéről jön ki. Az Arnon a határa ugyanis Moábnak, az választja el a moabitákat és az amoritákat. 14 Ezért mondja az Úr harcainak könyve: »Amint a Vörös-tengerrel cselekedett, Úgy cselekszik Arnon patakjaival is. 15 Lehajlottak a patakok szirtjei, Hogy megpihenhessenek Árnál És letelepedhessenek a moabiták határánál.« 16 Onnan feltűnt az a kút, amelyről azt mondta az Úr Mózesnek: »Gyűjtsd egybe a népet, s vizet adok neki.«

17 Akkor énekelte Izrael ezt az éneket: »Jöjj fel, kút! Énekeljetek neki! 18 Kút, amelyet fejedelmek ástak, a nép vezérei vájtak törvénypálcával és botjukkal.« A pusztából Mattánába, 19 Mattánából Nahálielbe, Nahálielből Bámótba, 20 Bámótból abba a völgybe mentek, amely Moáb mezején, a sivatagra néző Fászga tetején van. 21 Szihonhoz, az amoriták királyához pedig követeket küldött Izrael, üzenvén: 22 »Kérlek, hadd vonulhassak át földeden. Szántókra és szőlőkre nem térünk, vizet a kutakból nem iszunk, az országúton megyünk, míg át nem vonulunk területeden.« 23 Ám ő nem akarta megengedni, hogy Izrael átvonulhasson területén, sőt egybegyűjtötte seregét, s kivonult ellene a pusztába, s amikor eljutott Jászába, harcba szállt Izraellel. 24 Ez azonban megverte őt a kard élével, s elfoglalta földjét az Arnontól a Jabbokig, Ammon fiaiig, mert az ammoniták határát erős őrség tartotta. 25 Valamennyi városát elvette tehát Izrael, s megtelepedett az amoriták városaiban, Hesebonban és leányvárosaiban. 26 Hesebon városa ugyanis Szihoné, az amoriták királyáé volt, mert ő harcra kelt Moáb királyával, s elvette tőle az egész földet, amely uralma alatt volt, egészen az Arnonig. 27 Azért mondják a példabeszédben: »Gyertek Hesebonba Építeni, s erősítni Szihon városát. 28 Tűz csapott ki Hesebonból, Láng Szihonnak városából S megemésztette a moabita Árt S Arnon magaslatainak lakóit. 29 Jaj neked Moáb! Elvesztél Kámos népe, Mert ő futni hagyta fiait, Az amoriták királyának, Szihonnak Fogságába juttatta lányait. 30 Elpusztult a birodalmuk Hesebontól Dibonig, Kimerülve értek csak el Nóféig és Medebáig.« 31 Így telepedett meg Izrael az amoriták földjén. 32 Ekkor Mózes elküldött, hogy kémleljék ki Jázert, mire elfoglalták leányvárosait, s meghódították lakosait. 33 Aztán megfordultak és felmentek a Básán felé vivő úton. Ám Óg, Básán királya kivonult ellenük egész népével együtt, hogy harcra keljen velük Edráiban.