1 És lőn, mikor az Úr Illést fel akará vinni szélvész által a mennyekbe: elméne Illés és Elizeus Gilgálból. 2 És monda Illés Elizeusnak: Maradj itt, kérlek,mert az Úr Bételbe küldött engem. És felele Elizeus: Él az Úr, és a te lelked, hogy el nem hagylak téged! És mikor lemenének Bétel felé: 3 Kijövének a próféták fiai, akik Bételben voltak, Elizeushoz, és mondák néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr elragadja a te uradat tőled? És monda: Tudom én is, hallgassatok. 4 És monda néki Illés: Elizeus! Maradj itt, kérlek; mert az Úr engem Jérikóba küldött. Ő azonban monda: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És mikor elmenének Jérikóba: 5 A próféták fiai, akik Jérikóban voltak,Elizeushoz jöttek, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr a te uradat elragadja tőled? És ő monda: Én is tudom, hallgassatok. 6 Azután monda néki Illés: Maradj itt, kérlek, mert az Úr engem a Jordán mellé küldött. De ő felele: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És elmenének együtt mindketten. 7 Ötven férfiú pedig a próféták fiai közül utánuk menvén, velük szemben messze megállának, mikor ők ketten a Jordán mellett megállottak. 8 És fogá Illés az ő palástját, és összehajtva azt, megüté azzal a vizet; és az kétfelé vált; úgyhogy mind a ketten szárazon mentek át rajta. 9 És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a benned való szellemnek kettős mértéke rajtam. 10 És ő monda: Nehéz dolgot kértél; mégis, ha majd meglátsz engem, mikor tőled elragadtatom, meglesz, amit kérsz: ha pedig meg nem látsz, nem lesz meg. 11 És lőn, amikor mentek és menvén beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá őket egymástól. És felméne Illés a szélvészben az égbe. 12 Elizeus pedig ezt látván, kiált: Édes atyám, édes atyám! Izrael szekerei és lovagjai! És nem látá őt többé. És vevé a maga ruháit, és két részre szakasztá azokat, 13 És felemelé az Illés palástját, amely róla leesett, és visszatért, és megállott a Jordán partján.

14 És vevé az Illés palástját, amely róla leesett, és azzal megüté a vizet, és monda: Hol van az Úr, az Illés Istene? És mikor ő is megütötte a vizet, kétfelé vált az; és általment Elizeus. 15 És mikor látták őt a próféták fiai, akik átellenben Jérikónál voltak, mondák: Az Illés szelleme megnyugodott Elizeuson. És eleibe mentek néki, és meghajták magukat őelőtte a földig; 16 És mondák néki: Ímé, a te szolgáid között van ötven ember, erős férfiak, küldd el őket, hadd keressék meg a te uradat, hátha az Úrnak Szelleme ragadta el őt, és letette őt valamelyik hegyen, vagy völgyben. De ő monda: Ne küldjetek. 17 De azok kényszerítették őt egész a megszégyenülésig, és monda: Hát küldjetek el! És elküldék az ötven férfiút, de harmadnapig keresvén sem találták meg őt. 18 És mikor visszajöttek őhozzá, mert Jérikóban lakott, monda nékik: Nem mondottamé, hogy ne menjetek el? 19 És mondának a város férfiai Elizeusnak: Ímé, e város jó lakóhely volna, amint uram magad látod; de a vize ártalmas, és a föld gyümölcsét meg nem érleli. 20 És monda: Hozzatok nékem egy új csészét, és tegyetek sót belé. És elhozák néki. 21 Ő pedig kiment a forráshoz, és beleveté a sót, és monda: Ezt mondja az Úr: Meggyógyítottam e vizeket; nem származik ez után azokból halál és idétlen termés. 22 És egészségesekké lettek a vizek mind e mai napig, Elizeus beszéde szerint, amelyet szólott. 23 Felméne azután onnét Bételbe; és mikor az úton felfelé méne, apró gyermekek jöttek ki a városból, akik őt csúfolják vala, ezt mondván: Jöjj fel, kopasz, jöjj fel, kopasz! 24 És hátratekintvén és meglátván őket, megátkozá őket az Úr nevében, és az erdőből két nőstény medve jövén ki, szétszaggata közülük negyvenkét gyermeket. 25 Onnét azután felment a Kármel hegyére; onnét pedig Samariába tért vissza.