Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1. Titeket is megelevenített, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt. 2. Ezekben jártatok egykor e jelenvaló világ folyása szerint, annak a fejedelemnek alattvalóiként, akinek hatalma van a levegőégen abban a lélekben (szellemben), amely most az engedetlenség fiain uralkodik. 3. Egykor mi is mindnyájan ezek között forgolódtunk, testünk kívánságaiban és cselekedtük a testnek és indulatainak akaratát. Természet szerint a harag fiai voltunk, mint a többi ember is. 4. De az irgalomban gazdag Isten az ő nagy szeretetéből, amellyel szeretett minket, 5. akik halottak voltunk a vétkek miatt, a Krisztussal együtt megelevenített - a kegyelem tart,meg! - 6. És vele együtt támasztott fel és vele együtt adott helyet a mennyben Krisztus Jézus által, 7. hogy megmutassa az eljövendő világban az ő kegyelmének túláradó gazdagságát, irántunk való jósagából a Jézus Krisztusban. 8. Mert a kegyelem tart meg a hit által és ez (a hit) nem ti magatoktól van, Isten ajándéka ez; 9. nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. 10. Mi az ő keze munkája vagyunk, Krisztus Jézusban jó-cselekedetekre teremtve, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk. 11. Ezért emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti, a test szerint pogányok, akiket körülmetéletlenségnek nevez amaz úgynevezett s a testen kézzel végzett körülmetélkedés, 12. abban az időben Krisztus nélkül voltatok, Izrael közösségéből kirekesztve és az ígéret szövetségeitől idegenek; reménység híján és Isten nélkül éltetek a világban. 13. Most pedig a Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közelvalókká lettetek az Ó vére által, 14. mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, lerontván a közbevetett választófalat; (azzal, hogy) az ő testében megbékéltette az ellenségeskedést. 15. Ugyanis ő a törvényt parancsolataival és rendelkezéseivel együtt eltörölte; hogy a kettőt új emberré teremtse önmagában és így békességet szerezzen, 16. és megbékéltesse az Istennel mind a kettőt egy testben, a kereszt által, amely megölte az ellenségeskedést önmagában.
17. Eljött és a békesség evangéliumát hirdette nektek, mind a távolvalóknak és mind a közelvalóknak. 18. Általa van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. 19. Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és az Isten házanépe, 20. akik felépültetek az apostolok és próféták alapkövén, szegeletkő lévén maga a Jézus Krisztus. 21. Benne az egész épület szép renddel rakva szent templommá növekszik az Úrban, 22. akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|