Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1. Ti is halottak voltatok vétkeitek és bűneitek következtében, 2. amelyekben azelőtt éltetek a világ szokása szerint, a levegőégben uralkodó fejdelemnek a hatalma alatt. Ez a lélek most a hitetlenség fiaiban dolgozik. 3. Közéjük tartoztunk mi is, amíg testi vágyainkban éltünk, s megtettük, amit a test és az érzékek kívántak. Születésünknél fogva mi is a harag gyermekei voltunk, akárcsak a többi ember. 4. De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, 5. hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is - így kegyelemből kaptátok a megváltást; 6. feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket, 7. hogy az eljövendő korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bőségét, hozzánk való jóságából. 8. Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. 9. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék. 10. Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk. 11. Gondoljatok arra, hogy azelőtt születéseteknél fogva pogányok voltatok. A körülmetéltek, akiknek testét kézzel metélték körül, körülmetéletlennek hívnak benneteket. 12. Abban az időben Krisztus nélkül éltetek, kívül álltatok Izrael életformáján; a szövetségekből s ígéreteiből idegenként kizárva, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban. 13. Most azonban ti, akik "távol" voltatok, Krisztus Jézusban "közel" kerültetek, Krisztus vére árán. 14. Ő, a mi békességünk a kettőt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében, 15. a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette. Mint békeszerző, a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, 16. és egy testben mind a kettőt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte. 17. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távol levőknek, és békét a közel levőknek.
18. Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához. 19. Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai. 20. Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. 21. Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma. 22. Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|