Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
Vida Sándor |
1Korintusi levél | 15. fejezet
1. Ismertetem veletek testvérek az örömhírt (evangéliumot), amelyet hirdettem nektek, amelyet el is fogadtatok, amelyben állótok is, 2. amely által üdvözültök is, ha megtartjátok úgy amint hirdettem nektek, hacsak nem látszatra lettetek hívőkké, 3. mert azt adtam át nektek először, amit magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a vétkeinkért az írások szerint, 4. és hogy eltemették, és hogy életre kelt harmadnapon az írások szerint, 5. és hogy megjelent Kéfásnak, azután a tizenkettőnek, 6. azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül legtöbben életben maradtak mostanáig, de néhányan elhunytak, 7. azután megjelent Jakabnak, azután az összes apostoloknak, 8. minden apostol közül pedig utoljára mint egy idétlennek (torzszülöttnek) megjelent nekem is, 9. mert én vagyok a legkisebb az apostolok közül, aki nem vagyok elég alkalmas arra sem, hogy apostolnak hívjanak, mivelhogy üldöztem az Isten (kihívott) gyülekezetét (az eklézsiát), 10. de Isten kegyelme számára vagyok az, ami vagyok, és belém árasztott kegyelme nem lett eredménytelen (tartalom nélküli, üres), hanem mindnyájunkat felülmúlóan többet fáradoztam, de nem én, hanem az Isten velem lévő kegyelnie, 11. tehát akár én, akár ők: így hirdetjük (hírnöklünk) és így lettetek hívőkké. 12. Ha pedig Krisztust hirdetjük, hogy a halottak közül életre kelt, hogyan mondhatják közületek egyesek, hogy halottak feltámadása nincs? 13. de ha nincs halottak feltámadása, Krisztus sem kelt életre, 14. ha pedig Krisztus nem kelt életre, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hithűségetek is, 15. sőt Isten hazug tanúbizonyságtevőinek is találtatunk, mivelhogy Isten ellen tanúskodtunk, hogy életre keltette Krisztust, akit nem keltett életre, ha a halottak csakugyan nem kelnek életre, 16. mert ha a halottak nem kelnek életre, akkor Krisztus sem kelt életre, 17. ha pedig Krisztus nem kelt életre, hiábavaló a ti hithűségetek is, még bűneitekben vagytok, 18. akkor azok is, akik Krisztusban elhunytak, elvesztek,

Vida Sándor |
1Korintusi levél | 15. fejezet
19. ha csak ebben az életben reménykedünk (elváróan) Krisztusban, szánalmasabbak vagyunk minden embernél. 20. De Krisztus életrekelt a halottak közül, zsengeként az elhunytak közül, 21. mivel ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is, 22. mert ahogyan Ádámban mindenki meghal, úgy a Krisztusban mindenki megelevenedik. 23. mégpedig mindenki, amikor sorra kerül (a maga rendjében): a zsenge Krisztus, azután akik Krisztuséi az Ő eljövetelekor, 24. azután a vég(cél), amikor átadja a királyságot az Istennek és Atyának, amikor eltöröl (félretesz) minden vezetőséget és minden fennhatóságot és hatalmat, 25. mert addig kell királyként uralkodnia, míg az ellenségeit mind lábai alá veti, 26. utolsó ellenségként eltöröltetik (félretétetik) a halál, 27. mert Ő mindeneket lábai alá vetett, amikor pedig azt mondja, hogy mindent alá vetett, nyilvánvaló, hogy Azt kivéve, Aki neki a mindenséget alávetette, 28. amikor pedig alávetett neki mindeneket, akkor maga a Fiú is aláveti magát Annak, Aki neki a mindenséget alávetette, hogy az Isten legyen minden mindenben, 29. mert ugyan mit tesznek azok, akik a halottakért merítkeznek be? ha a halottak nem kelnek életre, miért merítkeznek be a halottakért? 30. mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden órában? 31. naponként halálos veszélyben forgok, ami olyan igaz testvérek, mint az, hogy dicsekvésem vagytok a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban, 32. ha csak emberi módon viaskodtam a vadállatokkal Efézusban, mit használ ez nekem? ha a halottak nem kelnek életre, akkor együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk, 33. nehogy tévelyegjetek! elrontják a jó erkölcsöt a rossz társalgások (beszélgetések). 34. Józanodjatok ki az igazságnak megfelelően, és ne vétkezzetek, mert némelyeknek nincsen Isten-ismeretük, azért szólok, hogy megszégyenüljetek! 35. de mondhatná valaki: hogyan kelnek életre a halottak? milyen testben jönnek elő? 36. Balga, amit te elvetsz az nem kel életre, míg meg nem hal 37. és amit elvetsz, nem a leendő testet veted el, hanem a csupasz magot: például búzáét vagy valami egyébét, 38. az Isten pedig testet ad annak, amint akarja és minden egyes magnak saját testét,
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
Héber-Magyar (IMIT/EMIH): Az IMIT féle fordítást a Chabad Lubavics Alapítvány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség hozzájárulásával tettük elérhetővé: zsido.com |
Egyszerű fordítás: Az idézeteket az alábbi Kiadó engedélyével a következő kiadványból vettük át: BIBLIA - Egyszerű fordításTM (EFOTM) Copyright © 2012 World Bible Translation Centre, a Bible League International egyik részlege. |
Új fordítás (MBT): Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált új fordítású Biblia szöveg felhasználása a Magyar Bibliatársulat engedélyével. |
Káldi Neovulgáta: A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat által gondozott Káldi-Neovulgáta bibliafordítás szövegét, Tarjányi Béla ügyvezető elnök engedélyével tettük elérhetővé. |
Károli Gáspár (KSZE): A Károli Biblia újonnan revideált fordítását Örkényi Klára (KSZE-titkárság) engedélyével használtuk fel. |
Kecskeméthy István: A Kecskeméthy István általi fordítást a Koinónia Könyvkiadó engedélyével tettük elérhetővé. |
English Standard Version: The Holy Bible, English Standard Version Copyright © 2001 by Crossway Bibles, a division of Good News Publishers. |
Schlachter 1951: Bibeltext der Schlachter Copyright © 1951 Genfer Bibelge sellschaft Wiedergegeben mit freundlicher Genehmigung. Alle Rechte vorbehalten. |
|