1 Hallgassatok reám, ti szigetek, és figyeljetek távol való népek: anyám méhétől hívott el az Úr, anyámnak szíve alatt már emlékezett nevemről. 2 Hasonlóvá tette számat az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el engem, és fényes nyíllá tett engem, és tegzébe zárt be engem. 3 És mondá nékem: Szolgám vagy te, Izrael, akiben én megdicsőülök. 4 És én mondám: Hiába fáradoztam, semmire és haszontalan költöttem el erőmet; de az Úrnál van ítéletem, és jutalmam Istenemnél. 5 És most így szól az Úr, aki engem anyám méhétől szolgájává alkotott, hogy Jákóbot Őhozzá megtérítsem és hogy Izrael hozzá gyűjtessék; hiszen becses vagyok az Úr szemeiben és erősségem az én Istenem! 6 Így szól: Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izrael megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvösségem a föld végéig terjedjen! 7 Így szól az Úr, Izrael Megváltója, Szentje, a megvetetthez, a nép undorához, a zsarnokok szolgájához: A királyok meglátják és fölkelnek, és a fejedelmek is leborulnak az Úrért, aki hű, Izrael Szentjéért, aki téged elválasztott. 8 Így szól az Úr: A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek; megtartalak és nép szövetségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket; 9 Így szólván a foglyoknak: Jöjjetek ki! és azoknak, akik sötétben ülnek: Lépjetek elő! Az utakon legelnek, és minden halmokon legelőjük lesz: 10 Nem éheznek, nem szomjúhoznak, nem bántja őket délibáb és a nap; mert aki rajtuk könyörült, vezeti őket, és őket vizek forrásaihoz viszi. 11 És teszem minden hegyemet úttá, és ösvényeim felemelkednek. 12 Ímé, ezek messziről jönnek ímé, amazok észak és a tenger felől, és amazok Sinnek földjéről! 13 Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvigasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein! 14 És szól Sion: Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az Úr! 15 Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én terólad el nem feledkezem.

16 Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen. 17 Elősietnek fiaid, rombolóid és pusztítóid eltávoznak belőled. 18 Emeld fel köröskörül szemeidet, és lássad, mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek. Élek én, így szól az Úr, hogy fölrakod mindnyájukat, mint ékszert, és felkötöd, mint menyasszony. 19 Mert romjaid és pusztaságaid és elpusztult földed, mindez szűk lesz most a lakosságnak, és messze távoznak elpusztítóid. 20 Gyermektelenségednek fiai még ezt mondják majd füled hallatára: Szoros e hely nékem, menj el, hogy itt lakhassam! 21 És te így szólsz szívedben: Ki szülte nékem ezeket? Hisz én gyermektelen és terméketlen voltam, fogoly és számkivetett; és ezeket ki nevelte föl? Ímé, én egyedül maradtam meg; ezek hol voltak? 22 Így szól az Úr Isten: Ímé, fölemelem kezemet a népekhez, és előttük zászlómat felállatom, és elhozzák fiaidat ölükben, és leányaid vállukon hordoztatnak. 23 És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arccal a földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, akit akik várnak, meg nem szégyenülnek. 24 Elvétethetik-é a préda az erőstől, és megszabadulhatnak-é az igazak foglyai? 25 Igen, így szól az Úr, az erőstől elvétetnek a foglyok is, és megszabadul a kegyetlen zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg, és én tartom meg fiaidat. 26 És etetem nyomorgatóiddal az önnön húsukat, és mint a musttól, vérüktől megrészegednek, és megtudja minden test, hogy én vagyok az Úr; Megtartód és Megváltód, Jákóbnak erős Istene!