1 És történt sok idő múlva, hogy az Úr szava lett Illyéshez a harmadik évben, mondván: Eredj, jelenjél meg Áháb előtt, hadd adjak esőt a föld színére. 2 És elment Illyés, hogy megjelenjék Áháb előtt. Az éhség pedig nagy volt Samáriában; 3 és Áháb hívatta Obadját, az udvarnagyot (Obadja pedig nagy tisztelője volt az Úrnak; 4 úgyhogy mikor Izébel az Úr prófétáit kiirtotta, Obadja vett száz prófétát, és elrejtette őket ötven emberenként egy barlangba és ellátta őket kenyérrel és vízzel), 5 és azt mondta Áháb Obadjának: Eredj el az országban minden vízforráshoz és minden patakhoz; talán találunk füvet, hogy lovat és öszvért életben tartsunk, és ne kelljen a barom egy részét kiirtanunk. 6 És felosztották maguk közt az országot, hogy bejárják; Áháb ment az egyik úton külön, és Obadja ment a másik úton külön. 7 Obadja éppen az úton volt, mikor egyszer csak szembement vele Illyés; mikor megismerte, arcra esett és azt mondta: Te vagy-e az, Uram, Illyés? 8 Az pedig azt mondta neki: Én, eredj, mondd uradnak, hogy Illyés itt van. 9 De ő azt mondta: Mit vétettem: hogy te szolgádat Áháb kezébe akarod adni, hogy megöljön engem? 10 Él az Úr, a te Istened, hogy nincs nemzet és királyság, ahova el nem küldött uram téged keresni, és ha azt mondták: Nincs; akkor megeskette a királyságot és a nemzetet, hogy nem találnak téged. 11 És most te azt mondod: Eredj, mondd uradnak, hogy itt van Illyés. 12 Hiszen meglehet, hogy mikor én elmegyek tőled, az Úr lelke elvisz téged, nem tudom, hova, és akkor, ha elmegyek Áhábnak jelenteni és nem talál téged, engem öl meg; pedig a te szolgád az Úr tisztelője ifjúságától fogva. 13 Ugye tudtára esett uramnak, mit csináltam, mikor Izébel megölette az Úr prófétáit; hogy elrejtettem az Úr prófétái közül száz embert, ötven-ötven emberével a barlangba, és elláttam őket kenyérrel és vízzel. 14 Most te mégis azt mondod: Eredj, mondd uradnak, hogy itt van Illyés! Hiszen megöl engem. 15 Erre azt mondta Illyés: Él a seregek Ura, akinek szolgálatában állok: hogy ma megjelenek előtte. 16 Erre elment Obadja Áháb elé és jelentést tett neki; Áháb pedig elment Illyés elé.

17 És mikor Áháb meglátta Illyést; azt mondta neki Áháb: Te vagy-e ez, Izráel megháborítója? 18 Az pedig azt mondta: Nem én háborítottam meg Izráelt, hanem te és atyád háza; azzal, hogy elhagytátok az Úr parancsait, és te a baálok után mentél. 19 De most küldj el és gyűjtsd hozzám egész Izráelt a Kármel hegyére; a Baálnak négyszázötven prófétáját is, és Astárté négyszáz prófétáját, akik Izébel asztalánál esznek. 20 Mikor Áháb elküldött mindenüvé Izráel fiai közé és összegyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyére, 21 akkor Illyés odaállt az egész nép elé, és azt mondta: Meddig akartok kétfelé sántikálni? Ha az Úr az Isten, menjetek őutána, ha pedig a Baál, menjetek az után; de nem felelt neki a nép semmit. 22 Akkor azt mondta Illyés a népnek: Én maradtam meg egyedül az Úr prófétájának; a Baál prófétái pedig négyszázötvenen vannak. 23 Tehát adjanak nekünk két bikát, és ők válasszák maguknak az egyik bikát, darabolják fel és tegyék fel a fára, de tüzet ne tegyenek; én pedig elkészítem a másik bikát, felteszem a fára, de tüzet nem teszek. 24 Aztán ti hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, én meg segítségül hívom az Úr nevét; és akkor amelyik Isten a tűzzel felel, az lesz az Isten. Erre azt mondták: Helyes a beszéd! 25 Aztán azt mondta Illyés a Baál prófétáinak: Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát és ti készítsétek el először, mert ti vagytok a többség; és hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet ne tegyetek. 26 Fogták tehát a bikát, melyet adtak nekik és elkészítették, aztán segítségül hívták a Baál nevét reggeltől délig, mondván: Oh, Baál, hallgass meg minket!; de se hang, se felelő; és sántikáltak az oltár körül, melyet csináltak. 27 Délben aztán csúfolta őket Illyés és azt mondta: Kiáltsatok nagy hangon, mert isten ő, de bizonyosan elgondolkozott, vagy szükségén van, vagy útja van; talán alszik, hogy ébredjen fel. 28 És kiáltottak nagy hangon és vagdalták magukat szokásuk szerint kardokkal és lándzsákkal; míg folyt a vér rajtuk. 29 Mikor aztán elmúlt dél, őrjöngtek addig, amikor az ételáldozatot szokták bemutatni; de se hang, se felelő, se meghallgatás.