1. Jézus azután elment a Galileai-tónak, más néven a Tibériász-tavának túlsó partjára. 2. Nagy sokaság követte Őt, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegek gyógyításával tett. 3. Jézus fölment a hegyre, és ott tanítványaival együtt leült. 4. Akkor történt ez, amikor közeledett a húsvét, a zsidóknak ünnepe. 5. Jézus amint széttekintett és látta, hogy nagy sokaság megy Őhozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen ezeknek mit enniők? 6. Ezt azonban csak azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert Őmaga már tudta, hogy mit szándékozott cselekedni. 7. Fülöp így felelt néki: Kétszáz dénár (egy dénár kb. 80 fillér) áru kenyér sem elég ezeknek, hogy mindegyik kapjon valami keveset. 8. Tanítványai közül az egyik, András, Simon Péter testvére azt mondta néki: 9. Van itt egy gyermek, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyi sok népnek? 10. Jézus így szólt: Ültessétek le az embereket. Azon a helyen sok fű volt. Leültek hát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. 11. Akkor Jézus kezébe vette a kenyereket, és hálát adván, szétosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy adott a halakból is, amennyit kívántak. 12. És amikor jóllaktak, így szólt tanítványainak: Szedjétek össze a maradék darabokat, hogy semmi kárba ne vesszen. 13. Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérből megmaradt darabokkal, amelyeket az étkezők meghagytak. 14. Az emberek amikor látták az égi csodajelt, amelyet Jézus tett, azt mondták: Valóban ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világra. 15. Jézus azért amikor látta, hogy készülnek Őhozzá menni, és el akarják Őt ragadni, hogy királlyá tegyék, ismét eltávozott a hegyre egyes-egyedül. 16. Amikor pedig beesteledett, tanítványai a hegyről lementek a tóhoz; 17. hajóra szálltak és a tónak túlsó partjára, Kapernaumba készültek menni. Már besötétedett, de Jézus még mindig nem ment oda hozzájuk. 18. A tó pedig minthogy nagy szél fújt, háborgott. 19. Amikor aztán úgy huszonöt vagy harminc stádiomra (öt-hat kilométerre) beeveztek, látták, hogy Jézus a vízen jár és közeledik a hajóhoz; és félni kezdtek.

20. Ő pedig így szólt nékik: Én vagyok, ne féljetek. 21. Már készültek, hogy bevegyék Őt a hajóba, azonban a hajó azonnal a parthoz jutott, éppen oda, ahová menni szándékoztak. 22. Másnap a sokaság, - amely még a tónak túlsó partján tartózkodott, - látta, hogy más hajó nem volt ott, csak egy, és hogy abba a hajóba Jézus nem szállt be tanítványaival együtt, hanem csak maguk a tanítványai mentek el. 23. Közben azonban más hajók érkeztek Tibériászból, annak a helynek közeléből, ahol a kenyeret ették, azután, hogy az Úr hálát adott. 24. Amint azért látta a sokaság, hogy Jézus nincs ott, sem az Ő tanítványai, ők is hajóra szálltak, és elmentek Kapernaumba keresvén Jézust. 25. És amikor megtalálták Őt a tónak túlsó partján, kérdezték: Mester, mikor jöttél ide? 26. Jézus azt felelte nékik: Bizony, bizony mondom néktek, kerestek engemet, de nem azért, mert égi csodajeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és jóllaktatok. 27. Ne a múlandó eledelért munkálkodjatok, hanem a mindörökké tápláló eledelért. Ezt az eledelt az Ember Fia adja majd néktek; ugyanis evégre tette Őt hitelre méltóvá az Atya: az Isten. 28. Akkor azt kérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy az Isten által megkövetelt cselekedeteket teljesítsük? 29. Jézus így felelt nékik: Az Isten által megkövetelt cselekedet az, hogy higgyetek abban, akit Ő küldött. 30. Akkor így szóltak néki: Te micsoda égi jelt mutatsz azért, hogy lássuk azt és higgyünk tebenned? Mivel igazolod magadat? 31. A mi atyáink a pusztaságban a mannát ették, amint meg van írva: Mennyei kenyeret adott nékik enni. (Zsoltár 78:24) 32. Jézus azt mondta nékik: Bizony, bizony mondom néktek, nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja néktek az igazi mennyei kenyeret; 33. mert Istennek az az (igazi) kenyere, amelyik a mennyből száll alá, és életet ád a világnak. 34. Akkor azt mondták néki: Uram, azt a kenyeret add minékünk mindenkor. 35. Jézus azonban azt mondta nékik: Én vagyok az életnek kenyere; aki énhozzám jön, soha többé nem éhezik majd, és aki hisz énbennem, soha többé nem szomjúhozik majd.