1 Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniök, magához szólította Jézus az ő tanítványait, és monda nékik: 2 Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök; 3 És ha éhen bocsátom haza őket, kidőlnek az úton; mert némelyek ő közülök messzünnen jöttek. 4 Az ő tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában? 5 És megkérdé őket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét. 6 Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az ő tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék. 7 Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is. 8 Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral. 9 Valának pedig akik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá őket. 10 És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére. 11 És kijövének a farizeusok, és kezdék őt faggatni, mennyei jelt kívánván tőle, hogy kísértsék őt. 12 Ő pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek. 13 És ott hagyván őket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne. 14 De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem vala velök több a hajóban. 15 És ő inti vala őket, mondván: Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától! 16 Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk. 17 Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek? 18 Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é? 19 Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettőt. 20 Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet. 21 És monda nékik: Hogy nem értitek hát?

22 Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala őt, hogy illesse azt. 23 Ő pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté őt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé őt, ha lát-é valamit? 24 Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat. 25 Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és láta messze és világosan mindent. 26 És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban. 27 És elméne Jézus és az ő tanítványai Cézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az ő tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek? 28 Ők pedig felelének: Keresztelő Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül. 29 És ő monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus. 30 És rájok parancsola, hogy senkinek se szóljanak felőle. 31 És kezdé őket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektől és a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni. 32 És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván őt, kezdé dorgálni. 33 És ő megfordulván és az ő tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tőlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra. 34 A sokaságot pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. 35 Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt. 36 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? 37 Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért? 38 Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljő az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.