1 Vala pedig egy beteg, Lázár, Bethániából, Máriának és az ő testvérének, Márthának falujából. 2 Az a Mária volt pedig az, akinek a testvére Lázár beteg vala, aki megkente vala az Urat kenettel és a hajával törlé meg annak lábait. 3 Küldének azért a testvérek ő hozzá, mondván: Uram, ímé, akit szeretsz, beteg. 4 Jézus pedig, amikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia. 5 Szereti vala pedig Jézus Márthát és annak nőtestvérét, és Lázárt. 6 Mikor azért meghallá, hogy beteg, akkor két napig marada azon a helyen, ahol vala. 7 Ez után aztán monda tanítványainak: Menjünk ismét Júdeába. 8 Mondának néki a tanítványok: Mester, most akarnak vala téged megkövezni a Júdabeliek, és újra oda mégy? 9 Felele Jézus: Avagy nem tizenkét órája van-é a napnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világnak világosságát. 10 De aki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen abban világosság. 11 Ezeket mondá; és ezután monda nékik: Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem őt. 12 Mondának azért az ő tanítványai: Uram, ha elaludt, meggyógyul. 13 Pedig Jézus annak haláláról beszélt; de ők azt hitték, hogy álomnak alvásáról szól. 14 Ekkor azért nyilván monda nékik Jézus: Lázár megholt. 15 És örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy higyjetek. De menjünk el ő hozzá! 16 Monda azért Tamás, aki Kettősnek mondatik, az ő tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele. 17 Elmenvén azért Jézus, úgy találá, hogy az már négy napja vala sírban. 18 Bethánia pedig közel vala Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt futamatnyira; 19 És a zsidók közül sokan mentek vala Márthához és Máriához, hogy vigasztalják őket az ő testvérök felől. 20 Mártha azért, amint hallja vala, hogy Jézus jő, elébe méne; Mária pedig otthon ül vala. 21 Monda azért Mártha Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. 22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten. 23 Monda néki Jézus: Feltámad a te testvéred.

24 Monda néki Mártha: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon. 25 Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él; 26 És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt? 27 Monda néki: Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, aki e világra jövendő vala. 28 És amint ezeket mondotta vala, elméne, és titkon szólítá az ő testvérét Máriát, mondván: A Mester itt van és hív téged. 29 Mihelyt ez hallá, felkele hamar és hozzá méne. 30 Jézus pedig nem ment vala még be a faluba, hanem azon a helyen vala, ahová Mártha elébe ment vala. 31 A zsidók azért, akik ő vele otthon valának és vigasztalák őt, látván, hogy Mária hamar felkél és kimegy vala, utána menének, ezt mondván: A sírhoz megy, hogy ott sírjon. 32 Mária azért, amint oda ére, ahol Jézus vala, meglátván őt, az ő lábaihoz esék, mondván néki: Uram, ha itt voltál volna, nem halt volna meg az én testvérem. 33 Jézus azért, amint látja vala, hogy az sír és sírnak a vele jött zsidók is, elbúsula lelkében és igen megrendüle. 34 És monda: Hová helyeztétek őt? Mondának néki: Uram, jer és lásd meg! 35 Könnyekre fakadt Jézus. 36 Mondának azért a zsidók: Ímé, mennyire szerette őt! 37 Némelyek pedig mondának közülök: Nem megtehette volna-é ez, aki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg? 38 Jézus pedig újra felindulva magában, oda megy vala a sírhoz. Az pedig egy üreg vala, és kő feküvék rajta. 39 Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nőtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos. 40 Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét? 41 Elvevék azért a követ onnan, ahol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem. 42 Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhigyjék, hogy te küldtél engem. 43 És mikor ezeket mondá, fenszóval kiálta: Lázár, jőjj ki!