Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1 Volt egy elerőtlenült ember, Lázár, Betániából, Mártának és Márta húgának, Máriának falujából. 2 Mária volt az az asszony, aki az Urat kenettel megkente és lábát hajával törölte meg. Ennek a testvére Lázár volt az elerőtlenült. 3 A nőtestvérek elküldtek hát Jézushoz ezzel az üzenettel: "Uram, lásd, akit kedvelsz, elerőtlenült." 4 Mikor Jézus ezt meghallotta, így szólt: "Ez az erőtlenség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy érte az Istennek Fiát dicsőítsék." 5 Jézus pedig szerette Mártát, valamint annak hugát és Lázárt. 6 Amint tehát meghallotta, hogy Lázár megerőtlenült, akkor még két napig maradt ugyanazon a helyen. 7 Azután így szólt tanítványaihoz: "Menjünk ismét Júdeába." 8 "Rabbi - mondták neki tanítványai -, éppen most akartak a zsidók megkövezni s te újra odamégy?" 9 "Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? - felelte Jézus. - Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát. 10 Ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen benne világosság." 11 Ezeket mondta. Azután így szólt hozzájuk: "Barátunk, Lázár aluszik, de elmegyek, hogy felébresszem álmából." 12 "Uram, ha alszik, meg fog menekülni" - mondták a tanítványai. 13 Jézus azonban a haláláról beszélt, míg azok azt vélték, hogy álom alvásáról szól, 14 akkor azután nyíltan megmondta nekik: "Lázár meghalt. 15 De örülök annak, hogy nem voltam ott, miattatok, hogy higgyetek. Most azonban menjünk el hozzá." 16 "Menjünk el és haljunk meg vele együtt!" - szólt tanítványtársaihoz Tamás, akit Ikernek neveznek. 17 Mikor Jézus odaért, úgy találta, hogy már négy nap óta van a sírban. 18 Betánia közel volt Jeruzsálemhez, csak mintegy tizenöt stádiumnyira. 19 A zsidók közül sokan jöttek el Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. 20 Mikor Márta meghallotta, hogy Jézus útban van, elébe ment, Mária pedig ült házában. 21 "Uram - szólt Márta Jézushoz -, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. 22 Azt azonban most is tudom, hogy amire csak kéred az Istent, megadja neked az Isten." 23 "Fel fog támadni a testvéred" - felelte neki Jézus.
24 Márta így válaszolt: "Tudom, hogy fel fog támadni a feltámadáskor az utolsó napon." 25 "Én vagyok a feltámadás és az élet - mondta neki Jézus -, aki bennem hisz, élni fog, még ha meghalna is. 26 Soha nem hal meg senki, aki él és hisz bennem. Hiszed-e ezt?" 27 "Igen, Uram - mondta neki -, én hívő vagyok, hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világra jő. 28 Mikor ezt mondta, eltávozott és hívta a húgát, Máriát, titkon azt súgva neki: "A tanító itt van és hív tégedet." 29 Az, ahogy meghallotta, sietve felkelt és hozzáment. 30 Jézus még nem ment be a faluba, hanem ott volt azon a helyen, ahová Márta elébement. 31 Azok a zsidók, akik Máriával együtt voltak a házban és vigasztalták őt, - amikor meglátták, hogy Mária sietve felkel és eltávozik, követték abban a hiedelemben, hogy a sírhoz megy, hogy ott sírjon. 32 Mihelyt Mária odaért, ahol Jézus volt és meglátta őt, a lábaihoz borult és így szólította meg: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem." 33 Amikor Jézus sírni látta őt és azokat a zsidókat, akik vele jöttek, indulat jött reá, nyugtalanná lett, 34 és így szólott: "Hol helyeztétek őt el?" - "Uram, jöjj és lásd meg!" - mondották neki. 35 Jézus könnyezett. 36 "Nézd, mennyire kedvelte őt" - szóltak a zsidók. 37 Némelyek meg ezt mondták közülük: "Ő, aki a vaknak szemét megnyitotta, nem lett volna képes megtenni, hogy Lázár ne haljon meg?" 38 Jézus most újra megtelt indulattal és a sírhoz ment. Ez egy üreg volt és egy kő feküdt rajta. 39 "Vigyétek el a követ!" - mondotta Jézus." Uram - szólalt meg Márta, a halott testvére -, már szaga van, hiszen négy napos." 40 "Nem megmondtam neked - mondta neki Jézus -, hogyha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?" 41 Erre elemelték a követ, Jézus pedig az égre emelte szemét és így szólt: "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. 42 De tudtam én, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló tömegért szóltam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem." 43 Miután ezeket mondta, nagy hangon felkiáltott: "Lázár, jöjj ki!"
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|