Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1. Volt pedig egy Lázár nevű beteg Bethániából, Máriának és az ő nővérének, Mártának falujából. 2. (Mária pedig az volt, ki megkente az Urat kenettel és lábait hajával törölgette, kinek testvére Lázár beteg volt.) 3. Elküldöttek tehát hozzá nővérei és azt izenték neki: Uram, íme akit szeretsz, beteg. 4. Amint Jézus ezt hallotta, monda nekik: Ez a betegség nem válik halálra, hanem Isten dicsőségére, hogy az által az Isten Fia megdicsőíttessék. 5. Jézus ugyanis szerette Mártát és nővérét, Máriát és Lázárt. 6. Mikor tehát meghallotta, hogy beteg, akkor még két napig maradt ugyanazon helyen. 7. Azután így szólt tanítványaihoz: Menjünk ismét Júdeába! 8. Mondják neki tanítványai: Rabbi! most akartak a zsidók megkövezni, és ismét oda mégy? 9. Felelé Jézus: Nemde tizenkét órája van a napnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát. 10. De ha éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága. 11. Ezt mondotta és azután így szólt: Lázár barátunk alszik, de elmegyek és fölkeltem őt álmából. 12. Mire tanítványai mondák: Uram, ha alszik, meggyógyul. 13. Jézus azonban az ő haláláról mondotta azt, holott ezek azt gondolták, hogy az álombéli szendergésről mondja. 14. Akkor tehát Jézus nyíltan megmondotta nekik: Lázár meghalt. 15. És én örülök ti miattatok, hogy nem voltam ott, hogy higyjetek. De menjünk el hozzá! 16. Mire Tamás, kit ikernek hívtak, így szólt tanítványtársaihoz: Menjünk mi is, hogy meghaljunk vele! 17. Jézus tehát odament és úgy találta, hogy már négy napja fekszik a sírban. 18. (Bethánia pedig közel volt Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt stádiumnyira.) 19. A zsidók közül pedig sokan kijöttek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérök miatt. 20. Márta tehát, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe sietett; Mária pedig otthon ült. 21. Monda tehát Márta Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, testvérem nem halt volna meg. 22. De most is tudom, hogy akármit kérsz Istentől, megadja neked Isten. 23. Mondja neki Jézus: Testvéred föltámad. 24. Mondja neki Márta: Tudom, hogy majd feltámad a feltámadáskor az utolsó napon.
25. Monda neki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet; aki énbennem hisz, még ha meghalt is élni fog; 26. és mindaz aki él és énbennem hisz, nem hal meg örökké. Hiszed ezt? 27. Monda neki: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia, ki e világra jöttél. 28. És miután ezt mondotta, elment és titokban kihívta nővérét, Máriát, mondván: A Mester itt van és hivat téged. 29. Amint ezt hallotta, gyorsan fölkelt és kiment hozzá. 30. Mert Jézus még nem ért be a faluba, hanem még azon a helyen volt, ahol Márta találkozott vele. 31. A zsidók tehát, kik vele voltak a házban és vigasztalták őt, mikor látták, hogy Mária gyorsan fölkelt és kiment, utána mentek mondván: A sírhoz megy, hogy ott siránkozzék. 32. Mária pedig mikor odaért, ahol Jézus volt és meglátta őt, leborult lábaihoz és monda neki: Uram, ha itt lettél volna, testvérem nem halt volna meg. 33. Mikor pedig Jézus őt és a vele jött zsidókat sírni látta, megindult lelkében 34. és megilletődve monda: Hová tettétek őt? Mondják neki: Jöjj Uram és lásd! 35. És Jézus könnyekre fakadt. 36. Mire a zsidók mondák: Lám, mennyire szerette őt! 37. Némelyek pedig közölök mondák: Nem tehette volna meg ez, ki a vakon születettnek szemeit megnyitotta, hogy ez meg ne haljon? 38. Mire Jézus újból megrendülve magában, a sírhoz ment, amely egy barlang volt és kő volt rátéve. 39. Monda Jézus: Vegyétek el a követ! Mondá neki Márta, a megholtnak nővére: Uram, már szaga van, mert négy napos. 40. Monda neki Jézus: Nem mondottam-e neked, hogy ha hiszesz, meglátod az isten dicsőségét? 41. Erre elvették a követ. Jézus pedig fölemelé szemeit és monda: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem! 42. Én ugyan tudtam, hogy mindig meghallgatsz, de a körülálló nép miatt mondottam azt, hogy elhigyjék, hogy te küldöttél engem. 43. Miután ezt mondotta, fönszóval kiáltotta: Lázár jöjj ki! 44. És a halott azonnal kijött, lábain és kezein megkötözve pólyákkal, és arca be volt kötve kendővel. Monda nekik Jézus: Oldozzátok fel őt, hadd menjen!
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|