Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1. Amint elváltunk tőlük, elindultunk és egyenesen haladva, Kóusba érkeztünk, másnap pedig Ródusba és onnét Patarába. 2. Ott találtunk egy Feníciába induló hajót: ebbe beszállva, elhajóztunk. 3. És miután megláttuk Ciprust és elhagytuk balkéz felé, Szíriába eveztünk és Tírusban kötöttünk ki, mert a hajó ott rakta ki terhét. 4. És amikor megtaláltuk a tanítványokat, ott maradtunk hét napig. Ezek Pálnak a Lélek által azt mondták, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. 5. Mikor pedig eltöltöttük azokat a napokat, elindulva folytattuk utunkat és mindenki elkísért bennünket az asszonyokkal és gyermekekkel együtt még a városon is túl. És a tenger partján térdre esve imádkoztunk. 6. Azután elbúcsúztunk egymástól, hajóra szálltunk, ők pedig visszatértek övéikhez. 7. Amikor a tengeri út végére értünk, Tírusból eljutottunk Ptolemaisba, köszöntöttük az atyafiakat, és náluk maradtunk egy napig. 8. Másnap pedig elutaztunk és megérkeztünk Cézáreába, bementünk Fülöp evangélista házába, aki ama hét közül való volt, és nála szálltunk meg. 9. Ennek pedig volt négy hajadon leánya, akik prófétáltak. 10. Mialatt pedig több napig ott tartózkodtunk, lejött egy Júdeából való próféta, név szerint Agabus. 11. Mikor ez hozzánk érkezett, vette a Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: így kötözik meg a zsidók Jeruzsálemben azt a férfiút, akié ez az öv, és a pogányok kezére adják. 12. Mikor pedig ezeket hallottuk, mind mi, mind az odavalók kértük, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe, 13. de Pál így felelt: Miért teszitek ezt, sírva és szívemet keserítve? Mert én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért. 14. Mikor tehát nem engedett, megnyugodtunk és ezt mondtuk: Legyen meg az Úr akarata! 15. E napok után pedig felkészültünk és felmentünk Jeruzsálembe. 16. Velünk jött néhány cézáreai tanítvány is, akik elvezettek bizonyos ciprusi Mnázonhoz, egy régi tanítványhoz, hogy ott legyen szállásunk. 17. Mikor Jeruzsálembe értünk, örömmel fogadtak minket az atyafiak.
18. Másnap pedig Pál velünk együtt bement Jakabhoz és a vének mindnyájan ott voltak. 19. Köszöntötte őket és részletesen előadta, amit Isten a pogányok között az ő szolgálata által cselekedett. 20. Azok pedig ennek hallatára dicsőítették az Istent és ezt mondták neki: Látod, atyánkfia, mily sok ezer zsidó van, akik hivőkké lettek és mindnyájan buzgólkodnak a törvények megtartásában. 21. Felőled pedig azt hallották, hogy te mindazokat a zsidókat, akik a pogányok között vannak, Mózestől való elszakadásra tanítod és azt mondod, hogy ne metéljék körül fiaikat, se a zsidó szokások szerint ne járjanak. 22. Mit tegyünk tehát? Mindenesetre meg fogják hallani, hogy ideérkeztél. 23. Tedd hát azt, amit neked mondunk. Van közöttünk négy férfi, akik fogadalmat tettek. 24. Ezeket vedd magad mellé, menj fel velük tisztulásra és fizess helyettük, hogy megnyírhassák fejüket. így majd mindenki megtudja, hogy semmi sem igaz abból, amit felőled hallott, hanem te magad is úgy élsz, hogy a törvényt megtartod. 25. A pogányokból lett hívőknek pedig megírtuk azt a határozatunkat, hogy tartózkodjanak mind a bálványáldozatoktól, mind a vértől, mind a fulladt állattól, mind a paráznaságtól. 26. Akkor Pál maga mellé vette azokat a férfiakat és másnap velük együtt megtisztulva, bement a templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le a tisztulás napjai, és mikor mutatják be mindegyikükért az áldozatot. 27. Mikor azonban a hét nap már eltelőben volt, az ázsiai zsidók meglátták őt a templomban, ellene ingerelték az egész sokaságot, rávetették a kezüket, 28. és ezt kiáltották: Izraelita férfiak, segítsetek! Ez az ember az, aki mindenkit mindenütt a nép ellen, a törvény ellen és e hely ellen tanít; ezenfelül még görögöket is hozott a templomba, amivel beszennyezte ezt a szent helyet. 29. Előbb ugyanis látták vele az efezusi Trofimust a városban, s azt gondolták, hogy Pál bevitte a templomba. 30. Felzúdult tehát az egész város, a nép összecsődült, megragadták Pált, kivonszolták a templomból és az ajtókat azonnal bezárták. 31. Mikor pedig meg akarták őt ölni, eljutott a híre a katonai csapat ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem fellázadt.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|