1 Akkor jelentették Nikánornak, hogy Júdás Szamaria helységeiben tartózkodik. Erre úgy határozott, hogy szombati napon minden erővel rátámad. 2 Ekkor egyes zsidók, akik kényszerűségből vele vonultak, azt mondták: »Ne cselekedj ilyen kegyetlen és embertelen módon! Tartsd tiszteletben a szent napot, és tiszteld Azt, aki mindent lát!« 3 A szerencsétlen erre azt kérdezte: »Van-e az égben uralkodó, aki a szombat megszentelését megparancsolta?« 4 Amikor pedig azt felelték: »Maga az élő Úr, aki az égben uralkodik, parancsolta meg, hogy a hetedik napot meg kell ülni«, 5 ő így szólt: »A földön pedig én uralkodom és én parancsolom meg, hogy fegyvert kell ragadni és szolgálni kell a király ügyét.« De nem tudta keresztülvinni a tervét. 6 Míg ugyanis Nikánor mérhetetlen gőgjében felfuvalkodva már azt tervezte, hogy nyilvános emléket állít a Júdás felett aratott diadalának, 7 Makkabeus teljes bizalommal szüntelenül abban reménykedett, hogy Istentől jön majd segítség számára. 8 Ezért biztatta övéit, hogy ne féljenek a pogányok támadásától. Gondoljanak inkább arra a segítségre, amely az égből jött számukra, és bízzanak abban, hogy a Mindenható most is megadja neki a győzelmet. 9 Majd a törvényből és a prófétákból vett szavakkal szólt hozzájuk és figyelmeztette őket korábban vívott harcaikra, és így tovább növelte harci készségüket. 10 De nem csupán feltüzelte a lelküket, hanem egyúttal a szemük elé állította a pogányok hűtlenségét és esküszegését is, 11 és így fegyverrel látta el mindegyiküket, de nem a pajzs meg a lándzsa védelmével, hanem igen találó szavakkal és intésekkel. Emellett mindannyiuk örömére elmondott egy hitelt érdemlő álmot is. 12 A látomás ez volt: Oniás, az egykori főpap, egy derék, jóságos, tisztes megjelenésű és szelíd erkölcsű, szépszavú és gyermekkorától fogva erényes életű férfi, kiterjesztette kezét, hogy imádkozzék a zsidók egész népéért. 13 Majd megjelent mellette egy másik élemedett korú, csodálatos ragyogással övezett, igen díszes külsejű férfi is.

14 Oniás ekkor megnyitotta száját és így szólt: »Testvéreinek és Izrael népének barátja ez. Ő az, aki sokat imádkozik a népért és az egész szent városért: Jeremiás ő, az Isten prófétája.« 15 Erre Jeremiás kinyújtotta jobbját, aranykardot adott át Júdásnak és ezt mondta: 16 »Vedd ezt a szent kardot, Isten ajándékát! Vele tönkrevered majd népemnek, Izraelnek ellenségeit.« 17 Fellelkesedtek tehát Júdás igen szép szavaitól, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy felélesszék a harci vágyat és bátorságra tüzeljék az ifjak lelkét. El is határozták, hogy támadásba mennek és vitézül harcolnak. Hadd hozza meg a vitézség a döntést az ügyben, hiszen a szent város meg a templom forgott veszedelemben. 18 Mert nem is annyira feleségükért, gyermekeikért, testvéreikért meg rokonaikért aggódtak, hanem a legnagyobb és legfőbb gondot a szent templom okozta nekik. 19 De nem kevésbé aggódtak a városban lévők is azok miatt, akik ütközet előtt álltak. 20 Így várták mindnyájan az elkövetkező döntést. Már fel is vonult az ellenség, csatarendben állt a sereg, s a vadállatok és a lovasok is elfoglalták alkalmas helyüket. 21 Ekkor Makkabeus, látva a közeledő tömeget, sokféle fegyverzetével és dühös vadállataival, kiterjesztette kezét az ég felé, és a csodatevő Úrhoz kiáltott, aki nem a fegyverek ereje, hanem tulajdon akarata szerint juttatja a rá méltóknak a diadalt. 22 Imádságában ezt mondta: »Uram! Te Hiszkijának, Júdea királyának idejében angyalodat küldted el és megöltél Szanherib táborában száznyolcvanötezer embert. 23 Küldd most is elénk, egek Ura, jó angyalodat! Hadd ijedjenek és rettenjenek meg hatalmas karodtól, 24 és féljenek azok, akik istenkáromló módon szent népedre törnek!« Ezekkel a szavakkal fejezte be imádságát. 25 Közben Nikánor trombitaharsogás és harci dal mellett közeledett seregével, 26 Júdás pedig, és a társai Istenhez kiáltottak és imádkozva mentek a harcba. 27 Kezükkel harcoltak, szívükben pedig az Úrhoz imádkoztak, s így nem kevesebb, mint harmincötezer embert terítettek le. Nagyon megörvendeztette ugyanis őket Isten segítsége.