1 Az első hónapban aztán eljutottak Izrael fiai az egész közösséggel együtt a Szín-pusztába és Kádesben telepedett meg a nép. Ott meghalt Mirjám és ugyanott el is temették. 2 Mivel pedig nem volt vize a népnek, egybegyűltek Mózes és Áron ellen, 3 s pörölni kezdtek és azt mondták: »Bárcsak elvesztünk volna akkor, amikor testvéreink, az Úr színe előtt! 4 Miért hoztátok ki az Úr gyülekezetét ebbe a pusztába, hogy meghaljunk mi is, jószágaink is? 5 Miért hoztatok fel minket Egyiptomból, s vezettetek erre a felette rossz helyre, amelyet bevetni nem lehet, amely nem terem sem fügét, sem szőlőt, sem gránátalmát, sőt még csak ivóvize sincsen?« 6 Erre Mózes és Áron otthagyták a közösséget és bementek a szövetség sátrába, s arcukkal a földre borultak, és megjelent nekik az Úr dicsősége. 7 Az Úr így szólt Mózeshez: 8 »Vedd a botot és gyűjtsd egybe, te, meg Áron bátyád, a népet és szóljatok előttük a sziklának, s az vizet fog adni. Ha aztán így vizet fakasztottál a sziklából, ihat az egész közösség és jószága.« 9 Fogta tehát Mózes az Úr színe előtt levő botot, amint parancsolta neki, 10 s egybegyűjtötte a népet a szikla elé, és azt mondta nekik: »Halljátok, ti lázadók s hitetlenek! Fogunk-e tudni vizet fakasztani nektek ebből a sziklából?« 11 Azzal felemelte Mózes a kezét, ráütött kétszer a bottal a sziklára és bőséges víz fakadt, úgy, hogy ihatott a nép és jószága. 12 Azt mondta erre az Úr Mózesnek és Áronnak: »Mivel nem hittetek nekem, s így nem bizonyítottatok engem szentnek Izrael fiai előtt, nem viszitek be a népet arra a földre, amelyet nekik adok.« – 13 Ez a Pörölés-vize: ott pöröltek Izrael fiai az Úr ellen, s ő ott bizonyította be rajtuk szentségét. 14 Közben Mózes követeket küldött Kádesből Edom királyához, hogy mondják neki: »Ezt üzeni testvéred, Izrael. Tudod mindazt a viszontagságot, amely minket ért, 15 hogy miképpen mentek le atyáink Egyiptomba, hogy ott hosszú ideig laktunk, hogy az egyiptomiak nyomorgattak minket s atyáinkat,

16 s hogy miképpen kiáltottunk az Úrhoz, s hogy ő meghallgatott minket, s angyalt küldött, aki kihozott minket Egyiptomból. Íme, itt vagyunk Kádes városában, amely határod szélén van, 17 s kérünk, hadd vonulhassunk át földeden. Nem megyünk át sem szántón, sem szőlőn, kútjaidból nem iszunk vizet, csakis az országúton megyünk, s nem térünk le sem jobbra, sem balra, míg át nem vonulunk területeden.« 18 Azt felelte neki Edom: »Nem vonulsz át rajtam, különben fegyveresen szállok szembe veled.« 19 Azt mondták erre Izrael fiai: »A járt úton megyünk, s ha iszunk vizedből, mi vagy állataink, megadjuk ami jár, semmi nehézség sem lesz a fizetség körül, csak hamarosan átvonulhassunk.« 20 Ám ő így felelt: »Nem vonulsz át!« Rögtön ki is vonult eléje vég nélküli sokasággal és fegyveres kézzel, 21 s nem akarta meghallgatni, amikor kérte, hogy engedje meg a területén való átvonulást. Éppen azért kitért előle Izrael. 22 Miután pedig elindították Kádesből a tábort, eljutottak a Hór hegyéhez, amely Edom földjének határán van. 23 Így szólt ott az Úr Mózeshez: 24 »Térjen meg immár Áron a népéhez, mert nem megy be arra a földre, amelyet Izrael fiainak szántam, minthogy nem hitt az én számnak a Pörölés-vizénél. 25 Vedd Áront s vele fiát, s vidd fel őket a Hór hegyére, 26 s vedd le az atyáról ruháit, s add rá őket Eleazárra, a fiára: Áron pedig térjen meg népéhez és haljon meg ott.« 27 Úgy tett Mózes, ahogy az Úr parancsolta: felmentek a Hór hegyére az egész közösség előtt, 28 s levette Áronról ruháit, s ráadta őket Eleazárra, a fiára. 29 Amikor aztán Áron a hegy tetején meghalt, Mózes Eleazárral együtt lejött. 30 Amikor pedig az egész közösség látta, hogy Áron meghalt, siratta őt harminc napig valamennyi családjában.