1 Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek. 2 Nem kiált, nem emeli fel hangját, és nem hallatja az utcán. 3 A megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el; hűségesen visz igazságot. 4 Nem alszik ki, és nem roppan össze, míg igazságot nem tesz a földön; és tanítására várnak a szigetek. 5 Ezt mondja az Isten, az Úr, aki az eget teremtette és kifeszítette, aki megszilárdította a földet, és ami belőle sarjad; aki leheletet ad a rajta levő népnek, és lelket a rajta járóknak: 6 »Én, az Úr, hívtalak meg téged igazságban, és fogom a kezedet; megőrizlek, és a nép szövetségévé teszlek, a nemzetek világosságává, 7 hogy megnyisd a vakok szemét, kihozd a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétségben ülőket. 8 Én vagyok az Úr, ez az én nevem; és dicsőségemet nem adom másnak, sem dicséretemet a bálványoknak. 9 A régebbi dolgok, íme, elérkeztek; most újakat hirdetek: mielőtt kisarjadnának, tudatom veletek.« 10 Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretét a föld végéről, ti, akik a tengerre szálltok, s mindazok, amik azt betöltik, a szigetek és azok lakói! 11 Zengjen a puszta és városai, a falvak, ahol Kedár lakik; ujjongjanak a kőszikla lakói, a hegyek tetejéről kiáltsanak! 12 Adjanak az Úrnak dicsőséget, és dicséretét a szigeteken hirdessék! 13 Az Úr, mint a hős, kivonul, mint harcos, felszítja indulatát; felrivall és csatakiáltást hallat, ellenségei felett diadalmaskodik. 14 »Régóta hallgattam, némán türtőztettem magam; de most nyögök, mint a szülő asszony, zihálok és lihegek egyszerre. 15 Pusztává teszek hegyeket és halmokat, minden füvüket kiszárítom; szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszárítok. 16 Vakokat vezetek olyan úton, melyet nem ismernek, és ismeretlen ösvényeken járatom őket; a sötétséget világossággá teszem előttük, és a göröngyös helyeket egyenessé. Ezeket a dolgokat teszem velük, és nem hagyom el őket.«

17 Meghátrálnak és csúfosan megszégyenülnek, akik a bálványban bíznak; akik így szólnak az öntött szobrokhoz: »Ti vagytok a mi isteneink.« 18 Süketek, halljatok! Vakok, nézzetek és lássatok! 19 Ki vak, ha nem az én szolgám? Ki olyan süket, mint követem, akit küldök? Ki olyan vak, mint megbízottam, és olyan vak, mint az Úr szolgája? 20 Sokat láttál, de nem ügyelsz rá; nyitva van a füled, de nem hallasz. 21 Úgy tetszett az Úrnak igazsága miatt, hogy naggyá és magasztossá tegye a tanítást. 22 De kirabolt és kifosztott nép ez: megbilincselték a börtönökben mindnyájukat, és fogházakba dugták; prédává lettek, és nincs megmentő, zsákmánnyá, és nincs, aki azt mondja: »Add vissza!« 23 Ki fogja fel ezt fülével közületek, ki figyel, és hallja meg a jövendő dolgokat? 24 Ki adta zsákmányul Jákobot, és Izraelt a prédálóknak? Nemde az Úr, aki ellen vétkeztünk? Nem akartak útjain járni, és nem hallgattak tanítására. 25 Ezért kiöntötte rá haragjának hevét és a kemény harcot; lángra lobbantotta körben, de ő nem értette meg, felgyújtotta őt, de nem szívlelte meg.