1 És lőn Ezékiás király tizennegyedik esztendejében, feljőve Szanhérib asszír király Júdának minden erős városai ellen, és azokat bevette. 2 És elküldé Asszíria királya Rabsakét Lákisból Jeruzsálembe, Ezékiás királyhoz nagy sereggel, ki is megállt a felső tó folyásánál, a ruhamosók mezejének útján. 3 És kijőve hozzá Eljákim a Hilkiás fia az udvarnagy, és Sebna az íródeák, és Jóák, Asáfnak fia, az emlékíró. 4 És mondá nékik Rabsaké: Mondjátok meg kérlek Ezékiásnak, így szól a nagy király, Asszíria királya: Micsoda bizodalom ez, melyre támaszkodol? 5 Azt mondom, hogy csak szóbeszéd az, hogy ész és erő van nálatok a háborúhoz; no hát kiben bízol, hogy fellázadtál ellenem? 6 Ímé, te e megtört nádszálban bízol, Egyiptomban, melyre aki támaszkodik, tenyerébe megy és átfúrja azt; ilyen a fáraó, Egyiptomnak királya, minden benne bízóknak. 7 És ha azt mondod nékem: az Úrban, ami Istenünkben bízunk: vajon nem Ő az, akinek magaslatait és oltárait elrontotta Ezékiás, és ezt mondá Júdának és Jeruzsálemnek: Ez előtt az oltár előtt hajoljatok meg. 8 Most azért harcolj meg, kérlek, az én urammal, az asszír királlyal, és adok néked kétezer lovat, ha ugyan tudsz lovagokat ültetni reájuk. 9 Miképpen állasz ellene egyetlen helytartónak is, aki legkisebb az uram szolgái közt? De hisz Egyiptomban van bizalmad, a szekerekért és lovagokért. 10 És most talán az Úr nélkül jöttem én e földre, hogy elpusztítsam azt? Az Úr mondá nékem: Menj a földre, és pusztítsd el azt! 11 És mondá Eljákim és Sebna és Jóák Rabsakénak: Szólj, kérünk, szolgáidhoz arám nyelven, mert értjük azt, és ne zsidóul szólj hozzánk, e kőfalon levő nép füle hallatára. 12 És mondá Rabsaké: Avagy a te uradhoz, vagy tehozzád küldött engem az én uram, hogy ezeket elmondjam? és nem az emberekhez-é, akik ülnek a kőfalon, hogy egyék ganéjukat és igyák vizeletüket veletek együtt?! 13 És odaálla Rabsaké, és kiálta felszóval zsidóul, és mondá: Halljátok a nagy királynak, Asszíria királyának beszédét! 14 Ezt mondja a király: Meg ne csaljon benneteket Ezékiás, mert nem szabadíthat meg titeket.

15 És ne biztasson titeket Ezékiás az Úrral, mondván: Kétségtelen megszabadít az Úr minket, nem adatik e város az asszíriai király kezébe! 16 Ezékiásra ne hallgassatok, mert azt mondja Asszíria királya: Kössetek velem szövetséget és jöjjetek ki hozzám, és akkor mindenki ehetik szőlőjéből és az ő olajfájáról, és ihatja kútjának vizét. 17 Míg eljövök és elviszlek titeket oly földre, mint a ti földetek, gabona és must földjére, kenyér és szőlő földjére. 18 Rá ne szedjen titeket Ezékiás, mondván: Az Úr megszabadít minket! Avagy megszabadították-é a népek istenei, ki-ki az ő földjét Asszíria királyának kezéből? 19 Hol vannak Hamáth és Arphádnak istenei? Hol Sefarvaimnak istenei? Talán bizony megmentették Samariát kezemből? 20 Kicsoda e földek minden istenei között, aki megszabadította volna földjét kezemből, hogy az Úr megszabadítsa Jeruzsálemet az én kezemből? 21 Ők pedig hallgatának, és egy szót sem feleltek, mert a király parancsolá így, mondván: Ne feleljetek néki! 22 Akkor elmenének Eljákim a Hilkiás fia az udvarnagy, és Sebna az íródeák, és Jóák, Asáf fia, az emlékíró, Ezékiáshoz megszaggatott ruhákban, és hírül adák néki a Rabsaké beszédeit.