1 És azt mondta az Úr Mózesnek: Menj be Faraóhoz; és szólj neki: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el népemet, hogy szolgáljanak nekem. 2 Mert ha vonakodol elbocsátani; és tovább tartóztatod őket: 3 akkor az Úr keze lesz jószágodon, mely a mezőn van, a lovakon, a szamarakon, a tevéken, a marhákon és a juhokon igen súlyos dögvésszel. 4 De különbséget tesz az Úr Izráel jószága között és Egyiptom jószága között; és mindabból, ami Izráel fiaié, egy sem hal meg. 5 Aztán határidőt állapított meg az Úr, mondván: Holnap cselekszi meg az Úr ezt a dolgot az országban. 6 Meg is cselekedte az Úr ezt a dolgot másnap, és meghalt Egyiptomnak minden jószága; Izráel fiainak jószágából pedig nem halt meg egy sem. 7 Mikor Faraó elküldött, és kitűnt, hogy még egy sem halt meg Izráel jószágából: akkor is kemény maradt Faraó szíve, és nem bocsátotta el a népet. 8 És azt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: Vegyetek egy tele összmarék kemencehamut; és szórja azt Mózes az égre Faraó szemei előtt, 9 és porfelhővé lesz Egyiptom egész földje felett; mely az emberen és a barmon gennyedésbe fakadó gyulladássá lesz Egyiptom egész földjén. 10 Vették tehát a kemencehamut és Faraó elé álltak, és Mózes az égre szórta azt; és gennyedésbe fakadó gyulladás lett az emberen és a barmon. 11 És nem bírtak az írástudók Mózes elé állni a gyulladás miatt; mert fellépett a gyulladás az írástudókon és minden egyiptomin. 12 És szilárddá tette az Úr Faraó szívét, úgyhogy nem hallgatott rájuk; mint ahogyan szólott az Úr Mózesnek. 13 És azt mondta az Úr Mózesnek: Reggel kelj fel korán és állj Faraó elé; és mondd neki: így szól az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el népemet, hogy szolgáljanak nekem. 14 Mert ezúttal rábocsátom minden csapásomat szívedre, szolgáidra és népedre; hogy megtudd, hogy az egész földön nincsen olyan, mint én. 15 Hiszen most kinyújthattam volna kezemet és megverhettelek volna téged és népedet a dögvésszel; úgyhogy eltöröltettél volna a földről: 16 de életben hagytalak azért, hogy megmutassam neked erőmet; és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön.

17 Te még akadályt állítasz népem elé; és nem bocsátod el őket? 18 Íme én holnap ilyenkor oly igen súlyos jégesőt adok; amilyen nem volt Egyiptomban megalapításának napjától mostanig. 19 Most tehát küldj el és menekítsd be nyájadat és mindenedet, amid a mezőn van; az az ember és az a barom, mely a mezőn lesz és nem gyűjtetik be a házba, hanem rájuk esik a jégeső, mind meghal. 20 Aki félte az Úr beszédét Faraó szolgái közül; az bemenekítette szolgáit és nyáját a házakba. 21 Aki pedig nem vette szívére az Úr beszédét; hát az a mezőn hagyta szolgáit és nyáját. 22 És azt mondta az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az égre, hogy legyen jégeső Egyiptom egész országában: az emberre, a baromra és a mezőnek minden füvére Egyiptom földjén. 23 Akkor Mózes kinyújtotta vesszejét az égre, és az Úr mennydörgést és jeget támasztott és tűz szállt a földre; így hullatott az Úr jégesőt Egyiptom földjére. 24 És igen súlyos jégeső volt, és egymásba fogózkodó tűz a jégeső között; amilyen nem volt Egyiptom egész földjén, mióta nemzetté lett. 25 És agyonvert a jégeső Egyiptom egész földjén mindent, a mi a mezőn volt, embertől baromig; és a mezőnek minden növényét leverte a jégeső, és a mezőnek minden fáját összetörte. 26 Csak Gósen földjén nem volt jégeső, ahol Izráel fiai voltak. 27 Akinek pedig Akkor elküldött Faraó és hívatta Mózest és Áront és azt mondta nekik: Hibáztam ezúttal; az Úr az, akinek igaza van, én pedig, és az én népem vagyunk a hibásak. 28 Imádkozzatok az Úrhoz, hogy legyen már elég a mennydörgés és jégeső; és akkor én elbocsátlak titeket és nem kell tovább maradnotok. 29 Erre Mózes azt mondta neki: Mihelyt kimegyek a városból, kiterjesztem kezeimet az Úrhoz: a dörgések megszűnnek és a jégeső nem esik tovább, hogy megtudd, hogy az Úré a föld. 30 Bár tudom, hogy te és szolgáid még nem féltek az Úr Istentől. 31 (A lent pedig és az árpát elverte a jég; mert az árpa kalászban volt, a len pedig virágjában: 32 de a búzát és a tönkölyt nem verte el; mert azok késeiek.) 33 És mikor kiment Mózes Faraótól a városból, kiterjesztette kezeit az Úrhoz; erre megszűnt a dörgés és a jég, és eső nem ömlött a földre.