44. S nagy tusakodásában még buzgóbban imádkozott s mint a földre hulló vércsepp, olyan volt a verejtéke. 45. Aztán, hogy megimádkozott, felkelt s odament tanítványaihoz, de azokat alva találta a szomorúság miatt. 46. Erre így szólt nékik: Miért alusztok? Keljetek fel! Imádkozzatok, hogy meg ne kísértessetek. 47. Még beszélt, mikor a tizenkét tanítvány egyike, - az a Júdás nevű, egy csapat élén Jézushoz lépett, hogy megcsókolja őt. 48. Jézus megkérdezte: Júdás! Te csókkal árulod el az emberfiát? 49. Környezete pedig látván, hogy mi készül, így szólt hozzá: Uram! Kardunk élére hányjuk őket? 50. Sőt egyikük lesújtott a főpap szolgájára s levágta annak jobb fülét. 51. Jézus azonban rájuk szólt: Ne bántsátok! Elég már! S fülét megérintvén, meggyógyította azt. 52. Majd azt mondotta a rátámadó főpapoknak, templomtiszteknek s véneknek: Akárcsak valami rablóra, úgy törtetek rám kardokkal és dorongokkal? 53. Nap nap után közöttetek voltam a templomban s nem tettétek kezeteket reám. De hát, ez a ti órátok, ez a sötétség hatalma! 54. Erre megragadván, elhurcolták s bevitték őt a főpap házába. Péter távolról követte. 55. S mikor tüzet raktak az udvar közepén és azt körülültek, Péter is leült közéjük. 56. Egy szolgáló azonban, amint meglátta őt a tűznél ültében s jól szemügyre vette, azt mondotta: Ez is ővele volt! 57. De Péter tagadta, mondván: Asszony! Én nem ismerem őt! 58. Kisvártatva egy másik látta meg s mondotta: Te is közülük való vagy! Ámde Péter azt felelte: Ember! Én nem! 59. Körülbelül egy óra múlva más valaki bizonykodott: Lelkemre, ez is vele volt, hisz galileai! 60. S Péter azt felelte: Ember! Nem értem, mit beszélsz! És a kakas nyomban, még beszéde közben, megszólalt. 61. Erre az Úr hátrafordult és ránézett Péterre. Ekkor eszébe jutott Péternek az Úr eme mondása: Még kakasszó előtt, háromszor tagadsz meg engem. 62. S Péter kiment és sírt keservesen. 63. Azok pedig, akik fogva tartották őt, ütve-verve kicsúfolták. 64. Majd szemét bekötve, arcul csapdosták s kérdezték: Találd ki, ki ütött meg téged? 65. S ezernyi szitkot szórtak rá. 66. Napkeltekor pedig egybegyűltek a népvének, a főpapok s írástudók és székük elé állatták,

67. mondván: Felelj! Te vagy-é a Krisztus? Azt felelte nékik: Ha megmondom, akkor sem hiszitek. 68. Ha viszont én kérdezlek meg, nem feleltek nékem, nem is bocsáttok szabadon. 69. Mostantól fogva azonban az emberfia Isten hatalmas jobbján ül. 70. Erre mindnyájan kérdezték: Te vagy hát az Isten fia? Azt felelte nékik: Ti mondjátok: én vagyok. 71. Erre azok azt mondották: Mi szükség több bizonyságra? Magunk hallottuk a saját szájából.