Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1. Amíg Apollós Korinthusban időzött, Pál bejárta a felső tartományokat és Efézusba érkezett. Mikor ott néhány tanítványra talált. 2. ezt kérdezte tőlük: Vajon vettetek-e Szentlelket, mikor hívőkké lettetek? Azok pedig így feleltek: Sőt azt sem hallottuk, hogy van-e Szentlélek? 3. így szólt nekik: Hát mire keresztelkedtetek meg? Azok pedig azt válaszolták: János keresztségére. 4. Pál aztán megmondta: János a megtérés keresztségével keresztelt és azt mondta a népnek, hogy aki utána jön, abban higgyenek, tudniillik Jézus Krisztusban. 5. Mikor ezt hallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevébe. 6. Pál akkor rájuk tette a kezét és Szentlélek szállt le reájuk, úgy hogy nyelveken beszéltek és prófétáltak. 7. Ezek a férfiak pedig összesen mintegy tizenketten voltak. 8. Amikor bement a zsinagógába, bátran beszélt és három hónapon át vitatkozva igyekezett meggyőzni őket az Isten országára tartozó dolgokról. 9. Mikor azonban némelyek megkeményítették szívüket, engedetlenkedtek és szidalmazták az Úr útját az egybegyűltek előtt, elvált tőlük és magával vitte a tanítványokat is. Ettől fogva mindennap egy bizonyos Tiránnus iskolájában prédikált. 10. Így volt ez két esztendeig, úgyannyira, hogy Ázsia minden lakója, zsidók és görögök, egyaránt hallgatták az Úr igéjét. 11. Isten pedig rendkívüli csodákat művelt Pál keze által; 12. még a betegekhez is elvitték testéről a kendőket, vagy kötényeket és azok meggyógyultak a betegségeikből és a gonosz lelkek kimentek belőlük. 13. Egyes kóbor zsidó ördögűzők pedig kuruzsolni kezdtek az Úr Jézus nevével olyanokat, akikben gonosz lelkek voltak és ezt mondták: kényszerítünk titeket Jézusra, akit Pál prédikál! 14. És azt egy bizonyos Skéva nevű zsidó főpap hét fia művelte. 15. De a gonosz lélek így válaszolt; Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok? 16. Erre az az ember, akiben a gonosz lélek volt, nekik ugrott, legyűrte őket, s annyira hatalmat vett rajtuk, hogy mezítelenül és sebesülten futottak ki abból a házból.
17. Ez pedig tudomására jutott minden zsidónak és görögnek, akik Efézusban laktak, úgyhogy félelem szállott mindnyájukra és magasztalták az Úr Jézus nevét. 18. És sokan a hívők közül eljöttek, megvallottak és elbeszélték megelőző ördögi mesterkedésüket. 19. Sokan pedig azok közül, akik annak előtte varázslással foglalkoztak, könyveiket összehordták és mindenki szemeláttára megégették. Amikor a könyvek árát összeszámolták, úgy találták, hogy az ötvenezer ezüstpénz. 20. Így az Úr ereje által az ige hatalmasan terjedt és megerősödött. 21. Amikor ezek megtörténtek, Pál elhatározta a Lélek által, hogy Macedóniát és Akháját bejárva Jeruzsálembe megy. Ezt mondta: Ottlétem után Rómát is meg kell látnom. 22. Elküldötte hát Macedóniába két munkatársát, Timótheust és Erásztust; ő maga egy ideig Ázsiában maradt. 23. Támadt azonban abban az időben nem csekély háborúság az Úr útja miatt. 24. Mert egy Demeter nevű ötvös, aki ezüstből Diána templomokat készített, s ezáltal a kézműveseknek nem csekély nyereséget adott, 25. gyűlésre hívta őket és a rokon mesterségek folytatóit és ezt mondta: Férfiak, tudjátok, hogy a mi jólétünk ebből a mesterségből ered. 26. De látjátok és halljátok, hogy ez a Pál nemcsak Efézusnak, hanem úgy szólva egész Ázsiának sok népét eláltatta és megtévesztette, azt hirdetve, hogy nem istenek azok, amelyeket kézzel csinálnak. 27. De nemcsak minket fenyeget az a veszedelem, hogy mesterségünk csődbe jut, hanem a nagy istennőnek, Diánának templomát is majd semmibe veszik, s odalesz az ő nagysága, pedig őt egész Ázsia és az egész földkerekség tiszteli. 28. Amikor ezeket hallották, elteltek haraggal és így kiáltoztak: Nagy az efézusi Diána! 29. És megtelt az egész város izgalommal És egy akarattal a színházba rohantak, megragadták Gájust és Arisztárkust, Pál útitársait, akik Macedóniából valók voltak. 30. Pált azonban, mikor a nép közé akart menni, nem eresztették a tanítványok. 31. Néhányan a tartomány főtisztviselői közül is, akik neki barátai voltak, elküldték hozzá és kérték, hogy ne menjen a színházba. 32. Ott ki egyet, ki mást kiáltozott, mert a népgyűlés összezavarodott és a többség azt sem tudta, miért gyűltek össze.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|