Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
38. Jézus azonban azt mondta nekik: Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet én kiiszom? És megkeresztelkedhettek-e azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem? 39. Azok pedig azt mondták: Megtehetjük. Jézus azonban így szólt hozzájuk: A poharat ugyan, amelyet én kiiszom, kiisszátok, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, 40. de az én jobb és balkezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek elkészíttetett. 41. Mikor ezt a tíz tanítvány meghallotta, zúgolódni kezdtek Jakabra és Jánosra, 42. Jézus pedig magához szólította őket, és ezt mondta nekik: Tudjátok, hogy azok, akik a pogányok között fejedelmeknek számítanak, uralkodnak rajtuk, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak felettük, 43. de nem így van ez közöttetek; hanem aki nagy akar lenni közöttetek, legyen a ti szolgátok; 44. és aki közöttetek első akar lenni, szolgáljon mindenkinek. 45. Mert az Ember Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és az ő életét váltságul adja sokakért. 46. Közben Jerikóba értek. És mikor ő és tanítványai, és a nagy sokaság Jerikóból kifelé ment, Timeus fia, Bartimeus, egy vak koldus ott ült az útfélen. 47. És mikor meghallotta, hogy ez a Názáreti Jézus, kiáltozni kezdett: Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam! 48. Erre sokan rátámadtak, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam! 49. Jézus megállt, és azt mondta, hívjátok ide. És odahívták a vakot e szavakkal: Bízzál! Kelj fel! Hívat téged! 50. Az pedig felső ruháját ledobva felugrott, és odasietett Jézushoz. 51. És Jézus így szólt hozzá: Mit kívánsz tőlem? Megteszem. A vak pedig azt mondta: Mester, hogy lássak. 52. És Jézus így szólt hozzá: Eredj el; a te hited meggyógyított téged. És azonnal megjött a szemevilága és követte őt az úton.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|