Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1. Akkor Jézust a Lélek a pusztába vitte, hogy az ördög megkísértse. 2. És miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. 3. Ekkor a kísértő odament hozzá és azt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré. 4. Ő pedig ezt felelte: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik. 5. Ekkor elvitte Őt az ördög a szent városba és odahelyezte a templom párkányára. 6. És azt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled és tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. 7. Jézus így felelt: Viszont az is meg van írva: Ne kísértsd az Urat a te Istenedet! 8. Ismét elvitte őt az ördög egy igen magas hegyre és megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét. 9. És ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulsz előttem és imádsz engem. 10. Ekkor mondta neki Jézus: Távozz Sátán, mert meg van írva: az Urat a te Istenedet imádd és csak neki szolgálj. 11. Ekkor elhagyta őt az ördög és íme angyalok jöttek és szolgáltak neki. 12. Amikor meghallotta Jézus, hogy Jánost börtönbe vetették, visszatért Galileába; 13. És odahagyva Názáretet, elment és letelepedett a tengerparti Kapemaumban Zebulon és Naftali területén, 14. hogy beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, mikor így szólt: 15. Zebulon földje és Naftali földje, Tengermellék, Jordánon túl, pogányok Galileája! 16. A sötétségben ülő nép nagy világosságot látott és a halál földjén és árnyékában ülőknek fény ragyogott fel. 17. Ettől fogva kezdett Jézus prédikálni: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa. 18. Jézus a galileai tenger partján járt és látott két testvért, Simont, akit Péternek neveznek, és Andrást, az ő öccsét, amint a tengerbe hálót vetettek, mert halászok voltak, 19. és így szólt hozzájuk: Kövessetek engem és én emberhalászokká teszlek titeket. 20. Azok azonnal otthagyták a hálókat és követték Őt.
21. Onnan tovább menve, látott két másik testvért, Jakabot, a Zebedeus fiát és Jánost, az ő testvérét. Atyjukkal, Zebedeussal hálóikat kötözgették a bárkában. Hívta őket. 22. Azok pedig azonnal otthagyták a bárkát és atyjukat és követték Őt. 23. És bejárta Jézus az egész Galiieát. Tanított zsinagógáikban, hirdette az Isten országának evangéliumát és gyógyított a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget. 24. Híre is ment egész Szíriában, úgy hogy odavitték hozzá mind a szenvedőket, a különféle betegségekben és kínokban sínylődőket, az ördöngösöket, a holdkórosokat és a bénákat és Ő meggyógyította őket. 25. És nagy sokaság követte Őt Galileából és a Tizvárosból és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|