Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1. Nem akarom, testvérek, hogy a lelki adományokat illetően tudatlanok maradjatok. 2. Emlékeztek, hogy amikor még pogányok voltatok, hogyan hajszoltak benneteket ellenkezést nem tűrve a néma bálványok elé. 3. Ezért értésetekre adom, hogy aki Isten Lelke által szól, az egy sem mondja: "Átkozott legyen Jézus." De azt sem mondhatja senki: "Jézus az Úr", csak a Szentlélek által. 4. A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. 5. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. 6. Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. 7. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. 8. Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, 9. a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben. 10. Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyelvek értelmezését nyeri el ajándékul. 11. Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek. 12. A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. 13. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. 14. Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból. 15. Ha a láb azt mondaná is: "Nem vagyok kéz, tehát nem tartozom a testhez", azért a testhez tartozik. 16. Ha pedig a fül azt mondaná: "Nem vagyok szem, tehát nem tartozom a testhez", azért a testhez tartozik. 17. Ha a test csupa szem volna, hol maradna a hallás? Ha meg csupa hallás, hol volna a szaglás? 18. Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint. 19. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? 20. Így azonban sok a tag, de a test csak egy. 21. A szem nem mondhatja a kéznek: "Nincs rád szükségem" vagy a fej a lábnak: "Nincs rád szükségem."
22. Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek. 23. Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, 24. a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük. De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben, 25. hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. 26. Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele. 27. Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai. 28. Ám az Egyházban Isten némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett. Adott csodatevő hatalmat, gyógyítóerőt, segítőkészséget, kormányzóképességet, különféle nyelvadományt. 29. Vajon mind apostolok? Mind próféták? Mind tanítók? Valamennyien rendelkeznek csodatevő hatalommal 30. és gyógyítóerővel? Mindnyájan értelmezik a beszédeket? 31. Törekedjetek azonban az értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|