Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1. És mikor közeledtek Jeruzsálemhez és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, akkor Jézus elküldött két tanítványt, 2. és így szólt nekik: Menjetek be ebbe a faluba, amely előttetek van és mindjárt találtok egy megkötött szamarat és vele együtt a csikaját: oldjátok el és vezessétek ide hozzám. 3. És ha valaki valamit szól nektek, mondjátok: Az Úrnak van szüksége rájuk és azonnal el fogja bocsátani őket. 4. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így szólt: 5. Mondjátok meg Sión leányának: íme, a te királyod jön hozzád, alázatosan és szamáron ülve, és teherhordó szamár csikaján. 6. Ekkor a tanítványok elmentek és úgy cselekedtek, amint Jézus parancsolta nekik; 7. odavezették a szamarat és csikaját, majd rájuk terítették felsőruháikat és ő ráült azokra. 8. A sokaság legnagyobb része pedig felsőruháit az útra terítette, mások meg a fákról gallyakat vagdaltak és az útra hintették. 9. Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jön az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban! 10. És mikor bement Jeruzsálembe, az egész város megmozdult és ezt mondta: Kicsoda ez? 11. A sokaság pedig így szólt: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta. 12. Mikor Jézus bement az Isten templomába, kiűzte mindazokat, akik a templomban adtak-vettek és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatta. 13. És szólt nekik: Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik, ti pedig rablók barlangjává teszitek. 14. Azután vakok és sánták mentek hozzá a templomban és ő meggyógyította őket. 15. Mikor pedig a papi fejedelmek és írástudók látták a csodákat, amelyeket cselekedett, és a gyermekeket, akik a templomban így kiáltottak: Hozsánna a Dávid fiának! haragra gerjedtek. 16. És így szóltak neki: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig így felelt nekik: Hallom. Sohasem olvastátok: Kis gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicsőítést? 17. És otthagyta őket, kiment a városból Betániába és ott töltötte az éjszakát. 18. Korán reggel pedig a városba visszatérve, megéhezett.
19. És mikor meglátott egy fügefát az út mellett, odament hozzá, de nem talált rajta semmit, csak levelet, és így szólt annak: Gyümölcs rajtad ezután soha többé ne teremjen! És a fügefa azonnal elszáradt. 20. Mikor ezt a tanítványok látták, elcsodálkoztak és ezt mondták: Hogyan száradt el a fügefa oly hirtelen? 21. Jézus pedig így felelt nekik: Bizony mondom nektek: ha van hitetek és nem kételkedtek, nemcsak azt cselekszitek, ami a fügefán esett, hanem ha azt mondjátok ennek a hegynek: Kelj fel és vesd magadat a tengerbe, meglesz. 22. És mindazt, amit imádságban kértek, meg is kapjátok, ha hisztek. 23. És mikor bement a templomba és tanított, odamentek hozzá a papi fejedelmek és a nép vénei, és ezt mondták: Milyen hatalommal cselekszed ezeket! És ki adta neked ezt a hatalmat? 24. Jézus pedig így felelt nekik: Én is kérdezek egy szót tőletek. Ha megfeleltek rá nekem, én is megmondom nektek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket. 25. János keresztsége honnan való volt? Mennyből-e, vagy emberektől' Azok pedig: tanakodtak magukban: Ha azt mondjuk: Mennyből, azt mondja nekünk: Miért nem hittetek hát neki? 26. Ha pedig azt mondjuk: Emberektől, félünk a sokaságtól, mert Jánost mindnyájan prófétának tartják. 27. És ezt feletek Jézusnak: Nem tudjuk. Szólt nekik ő is: Én sem mondom meg nektek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket. 28. De mit szóltok ehhez? Egy embernek volt két fia. És odament az elsőhöz, és ezt mondta: Eredj, fiam, munkálkodjál ma a szőlőmben. 29. Az pedig így felelt: Kern megyek. Be azután megbánta és elment. 30. A másikhoz is odament és hasonlóképen szólott. Az pedig így felelt: Én elmegyek, uram. De nem ment el. 31. E kettő közül melyik teljesítette az atya akaratát? így feleltek neki: Az első. Jézus azt mondta nekik: Bizony mondom néktek: a vámszedők és parázna nők megelőznek titeket az Isten országában. 32. Mert eljött hozzátok János az igazság útján és nem hittetek neki, a vámszedők és parázna nők pedig hittek neki. Ti azonban, akik ezt láttátok, utóbb sem szálltatok magatokba, hogy hittetek volna neki.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|