Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1 Pál ezután elment Derbébe, majd Lisztrába. Élt ott egy Timóteus nevű tanítvány, akinek az anyja Jézusban hívő zsidó, az apja pedig görög volt. 2 Timóteusról jó véleménye volt a lisztrai és az ikóniumi testvéreknek. 3 Pál magával akarta vinni Timóteust, de azon a környéken a zsidók mind tudták, hogy Timóteus apja görög volt. Pál emiatt a zsidókra való tekintettel körülmetélte Timóteust. 4 Ezután együtt mentek városról-városra, és mindenhol elmondták a hívőknek azt a határozatot, amelyet az apostolok és a jeruzsálemi gyülekezet vezetői hoztak. Kérték őket, hogy ennek megfelelően éljenek. 5 Így a helyi gyülekezetek erősödtek a hitben, és napról-napra egyre többen csatlakoztak hozzájuk. 6 Pál és társai Kis-Ázsiában is szerették volna hirdetni az Isten üzenetét, de a Szent Szellem nem engedte nekik, hogy arrafelé menjenek. Ezért keresztülutaztak Frígia és Galácia vidékén. 7 Amikor Mízia határához értek, Bitíniába akartak menni, de Jézus Szelleme oda sem engedte őket. 8 Ezért Mízia mellett elhaladva Tróászba mentek. 9 Azon az éjszakán Pál látomást látott: egy macedón férfi állt előtte, és így kérte: Gyere át Macedóniába, és segíts nekünk! 10 Pál látomása után azonnal elhatároztuk, hogy Macedóniába megyünk. A látomásból megértettük, hogy Isten oda hívott bennünket, hogy ott is hirdessük az örömüzenetet. 11 Tróászban hajóra szálltunk, és egyenesen Szamotráké szigetére mentünk. Innen másnap továbbhajóztunk Neápoliszba, majd 12 a macedóniai Filippi városába érkeztünk, ahol rómaiak laktak. Ez volt a legjelentősebb város Macedóniának ebben a részében. Itt több napot töltöttünk. 13 Szombaton kimentünk a városkapun túl, a folyóhoz. Azt gondoltuk, hogy ott van az a hely, ahol néhányan imádkozni szoktak. A folyó partján leültünk, és beszélgetni kezdtünk az összegyűlt asszonyokkal. 14 Néhányan közülük figyelmesen hallgattak ránk, különösen egy Lídia nevű asszony, aki Thiatíra városából származott, és drága, bíborszínű szövetekkel kereskedett. Lídia már korábban is az igaz Istent imádta, és az Úr megnyitotta a szívét, hogy elfogadja, amit Pál mondott.
15 Ezután Lídia egész családjával együtt bemerítkezett, majd meghívott bennünket az otthonába. Ezt mondta: Ha elfogadtok engem az Úr Jézus igazi követőjének, akkor jöjjetek a házamhoz, és legyetek a vendégeim! Így rábeszélt bennünket, hogy vele menjünk. 16 Történt egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, szembejött velünk egy rabszolgalány, akiben a jövendőmondás szelleme lakott. Ez a leány sok pénzt szerzett a gazdáinak azzal, hogy jövendölt az embereknek. 17 Állandóan követte Pált és csoportját, és közben így kiáltozott: Ezek a férfiak a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösségre vezető utat hirdetik nektek! 18 Ez így ment több napon keresztül. Végül Pál megelégelte, hátrafordult, és azt mondta a leányban lakó gonosz szellemnek: Jézus Krisztus nevében parancsolom neked, hogy menj ki ebből a leányból! Erre a jövendőmondó szellem azonnal kiment belőle. 19 Amikor a rabszolgalány gazdái megértették, hogy többé nem tudnak pénzt keresni a leány segítségével, megragadták Pált és Szilászt, és a piactérre hurcolták őket, a város vezetői elé. 20 Ott azután így vádolták őket: Ezek a férfiak zsidók, és felforgatják városunk nyugalmát! 21 Olyan szokásokat tanítanak, amelyeket nekünk római polgároknak törvényellenes lenne elfogadnunk, vagy követnünk. 22 Velük együtt az összegyűlt sokaság is vádolta Pált és Szilászt. A város vezetői pedig letépték róluk a ruhát, és megparancsolták, hogy botozzák meg őket. 23 Miután sok botütést mértek rájuk, börtönbe zárták őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy szigorú őrizet alatt tartsa a foglyokat. 24 A börtönőr a parancs szerint a belső börtöncellába zárta őket, és még a lábukat is megkötözte. 25 A börtönben az éjszaka közepén Pál és Szilász imádkoztak, és dicséreteket énekeltek Istennek, a többi fogoly pedig hallgatta őket. 26 Hirtelen erős földrengés támadt, amely az alapjáig megrázta az egész börtönt. Az ajtók azonnal kinyíltak, és a foglyokról leestek a láncok. 27 A börtönőr felébredt, és látta, hogy a börtönajtók nyitva vannak. Kivonta a kardját, és öngyilkos akart lenni, mert azt hitte, hogy a foglyok megszöktek.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|