1 Ezt mondja az Örökkévaló: „Csendesedjetek le, szigetek! Hallgassatok rám, távoli partok lakói! Gyűjtsetek erőt, jöjjetek közel, nemzetek! Szedjétek össze bátorságotokat, szóljatok! Szálljunk perbe egymással! 2 Feleljetek, ha tudtok: Ki indította el őt keletről, hogy igazságot cselekedjen? Ki adta kezébe a nemzeteket? Ki tette őt úrrá a királyok fölött? Kardjával ízzé-porrá zúzza a királyokat, íjával szétszórja a nemzeteket, mint szél a polyvát. 3 Üldözi seregüket, s megállíthatatlanul halad, oly ösvényen, ahol még sohasem járt. 4 Ki tervezte és vitte végbe mindezt? Ki hozta elő kezdettől fogva a nemzedékeket? Én, az Örökkévaló! Mert én vagyok az Első, és ugyanaz leszek akkor is, mikor szólítom az utolsó nemzedéket!” 5 Látják ezt a távoli nemzetek, remegve félnek, és összegyűlnek, reszketve jönnek a föld széleiről. 6-7 Bíztatja egymást az ötvös és a kovács, ezt mondják: „Légy erős!” Egymást bátorítja és segíti az ács és a fafaragó: „Így jó lesz, csak meg kell még erősíteni a bálványt, hogy ne inogjon!” 8 Ezt mondja az Örökkévaló: „De te, Izráel, ne félj, mert szolgám vagy! Téged választottalak, Jákób, barátomnak, Ábrahámnak népe. 9 A föld széléről hoztalak el, a világ végéről hívtalak magamhoz. Azt mondtam neked: Szolgám vagy! Én választottalak, soha nem doblak félre! 10 Ne félj, mert veled vagyok! Ne aggódj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, sőt, megsegítelek! Igazságos jobbommal felkarollak, és megtartalak. 11 Nézd! Akik gyűlölnek téged, megszégyenülnek, és vereséget szenvednek. Akik harcolnak ellened, elvesznek, és megsemmisülnek. 12 Keresed majd ellenségeidet, de nem találod őket. Akik ellened támadtak, semmivé lesznek, végleg eltűnnek. 13 Hiszen én vagyok az Örökkévaló, a te Istened! Fogom a jobb kezed, s azt mondom: Ne félj, én segítek neked! 14 Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel, én segítek neked! — mondja az Örökkévaló, Megváltód, Izráel Szentje. — 15 Nézd! Új, éles fogú cséplőszánná teszlek. Hegyeket morzsolj össze, zúzd porrá a dombokat,

16 szórd a szélnek őket, mint a polyvát! Hadd vigye őket a szél, hadd szórja szét őket a vihar! Te pedig ujjongva örülsz az Örökkévalóban, s Izráel Szentjével dicsekszel!” 17 „Vizet keresnek a szegények, de nem találnak. Szomjaznak a nyomorultak, még nyelvük is kiszáradt. De én, az Örökkévaló inni adok nekik, én, Izráel Istene törődök velük! 18 Folyókat fakasztok a kopár hegyeken, forrásokat a mély völgyekben. A sivár pusztaság helyére tavakat telepítek, a száraz sivatagban vízforrásokat nyitok. 19 Mellettük növesztek a pusztában cédrusokat, sittim fákat, mirtusz bokrokat, olajfák ligetét. Ültetek a sivatagban ciprust és sokféle fenyőt. 20 Hogy lássák, megtudják, szívükre vegyék, és mindenki megértse, hogy ezt az Örökkévaló vitte végbe, Izráel Szentje alkotta.” 21 „Hozzátok elém ügyeteket! — mondja az Örökkévaló. — Adjátok elő érveiteket! — mondja Jákób Királya. — 22 Lépjetek elő, mondjátok meg, amik ezután lesznek! Vagy mondjátok meg, mi történt az ősidőkben! Hadd tudjuk meg, hadd lássuk, mi lesz a vége! Vagy jelentsétek meg, amik következnek! 23 Mondjátok meg, ha tudjátok, ami közeledik! Hadd lássuk, valóban istenek vagytok-e! Tegyetek jót, rosszat, vagy akármit, hadd nézzük, és lássuk, mi történik! 24 De lám, ti semmik vagytok, és tehetetlenek! Utálatos és gyalázatos, aki titeket választ!” 25 „Én indítottam el őt, hogy jöjjön észak felől, aki már ott, keleten is tisztelte nevemet. Megtapossa a fejedelmeket, mint a sarat, mint fazekas az agyagot. 26 Ezt ki mondta meg előre, hogy tudhattuk volna? Ki tudta ezt már régen, hogy mondhattuk volna: »Igazat mondott, valóban!« De senki sem mondta, senki sem jelentette, hírét sem hallotta senki! 27 Én mondtam először Sionnak: Nézzétek, itt vannak, nézzétek, jönnek! Én küldtem Jeruzsálemnek hírnököt az örömhírrel! 28 Szétnéztem, de senkit sem láttam, kerestem, de nem akadt köztük tanácsadó. Kérdeztem őket, de senki sem felelt! 29 Bizony, semmik ők mindannyian, s amit tesznek, az is semmi! A bálványok semmit sem érnek, semmire nem képesek, csak tehetetlen szobrok, semmi más!”