1 Hallgassatok rám némán, szigetek, és a nemzetek váltsanak erőt; lépjenek elő, aztán beszéljenek, kezdjünk egymással törvénykezni. 2 Ki támasztotta fel keletről az igazságot, szólította azt talpra; szolgáltatott ki neki nemzeteket, és vetett alá királyokat: hányja kardjára, mint a port, íjára, mint a szálló polyvát; 3 üldözze őket, menjen tovább sértetlen, ösvényre ne lépjen lábával? 4 Ki munkált és cselekedett meg valamit, amit a nemzedékeknek eleve hirdetett? Én voltam először, az Úr; és az utolsókkal ugyanén leszek. 5 Látták, a szigetek és féltek, a föld végei reszkettek; előjöttek, és odamentek 6 ki-ki felebarátjának segíteni. És testvérének azt mondja: Légy erős!; 7 és bátorítja a kovács az ötvöst; a pöröllyel simító az üllő-verőt, mondván a forrasztásra: Jól van! [És megerősíti azt szegekkel, meg ne inogjon.] 8 De te Izráel, én szolgám, Jákób, akit kiválasztottalak; Ábrahámnak, barátomnak magva: 9 akit a föld végeiről hoztalak, és legszéleiről hívtalak el; és azt mondtam neked: Szolgám vagy te, kit kiválasztottalak, és el nem vetlek téged: 10 ne félj, mert én teveled vagyok, ne riadj meg, mert én a te Istened vagyok; megerősítelek téged, és megsegítlek téged, és támogatlak téged igazságom jobbjával! 11 Íme szégyent vallanak és gyalázatot mind, akik rád haragusznak; semmivé lesznek és elvesznek, akik veled perben vannak. 12 Keresed őket és nem találod őket, akik veled civakodásban vannak; olyanok lesznek, mint a semmi, mint a nincsen, akik veled háborúságban vannak. 13 Mert én vagyok az Úr, a te Istened, aki fogom jobb kezedet; aki azt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek téged! 14 Ne félj, Jákób bogárkája, Izráel népe; én megsegítlek, ez az Úr mondása, megváltódé, Izráel Szentjéé. 15 Íme, éles cséplőszánná teszlek téged, újjá, mely élekkel van ellátva; hegyeket csépelsz, és zúzol össze, és halmokat teszel olyanokká, mint a polyva. 16 Megszórod őket, és szél veszi fel őket, és forgószél széleszti el őket; te pedig vigadni fogsz az Úrban, Izráel Szentjében dicsekedel.

17 A nyomorultak és a szegények vizet keresnek, és nincs, nyelvük a szomjtól kiszáradt; én, az Úr, meghallgatom őket, Izráel Istene, nem hagyom el őket. 18 Kopár hegyeken folyamokat nyitok, szakadékok között forrásokat; a sivatagot vízállássá teszem, a szomjú földet vízforrásossá. 19 A sivatagba cédrust és akácot teszek, és mirtuszt és olajfát; a pusztaságba ciprust helyezek el, jávort és puszpángot együtt. 20 Hogy lássák és tudják meg egyetemben, vegyék szívükre és értsék meg; hogy az Úr keze cselekedte ezt, Izráel Szentje teremtette ezt. 21 Terjesszétek elő ügyeteket, azt mondja az Úr; adjátok elő erősségeiteket, azt mondja Jákób királya. 22 Adják elő és mondják meg nekünk, amik történnek; az előbbieket, mik azok, mondjátok meg, hogy szívünkre vegyük és megtudjuk végüket: vagy az eljövendőket hirdessétek nekünk; 23 mondjátok meg, mik fognak jönni ezután, akkor tudjuk, hogy istenek vagytok. Igen, tegyetek jót, vagy tegyetek rosszat, hogy szembenézzünk egymással, és lássuk: 24 íme ti semmik sem vagytok, tetteitek semmik sem; iszonyat, aki titeket választ! 25 Támasztottam északról, aki eljött, napkeletről, aki segítségül hívja nevemet; és eljön fejedelmeken, mint az agyagon, és mint ahogyan a fazekas a sárt tiporja. 26 Ki tett kijelentést eleve, hogy tudjuk, és előre, hogy mondhassuk: Igaza van? Bizony senki sem tett kijelentést, bizony senki sem hirdetett; bizony senki sem hallotta mondástokat! 27 [Először Cionnak, íme itt vannak ők, és Jeruzsálemnek adok örömhírnököt.] 28 Látom azért, hogy nincs senki, és ezek közt nincs tanácsadó; hogy kérdezhetném őket, és valamit felelnének. 29 Íme, valamennyien hiábavalóságok és semmiség a cselekedeteik; szél és üresség öntött képeik.