1 Bél összeroskad, Nebó ledől, szobraikat teherhordó állatokra rakják. Bálványok voltak, de már csak rakomány a kimerült állatok hátán. 2 Bizony összeroskadnak, ledőlnek mind a bálványistenek, még saját magukat sem tudják megmenteni, mind fogságba hurcolják őket! 3 Ezt mondja az Örökkévaló: „Figyelj rám, Jákób népe! Hallgass rám, Izráel maradéka, akiket születésetektől fogva hordozok, anyátok méhétől viselek! 4 Én vittelek, mikor születtél, és hordozlak, mikor megőszülsz. Én teremtettelek és visellek, hordozlak és megmentelek. 5 Kihez hasonlítotok engem? Kivel akartok egyenlővé tenni? Kivel mértek össze? Kit akartok mellém állítani? Talán a bálványokat? 6 Hiszen aki ilyet akar készíttetni magának, ötvös mestertől rendeli meg, kiszámolja erszényéből az aranyat, leméri az ezüstöt a mérlegen, hogy a mester istent készítsen neki, bálványt, amely előtt leborulva imádkozik. 7 A bálványt vállukon hordozzák tisztelőik, majd leteszik — s az ott is marad. Még mozdulni is képtelen! Ha segítségért kiáltasz hozzá, nem válaszol, nem segít, szorult helyzetedből meg nem szabadít. 8 Gondoljátok csak végig ezeket, és szégyenkezzetek! Emlékezzetek, ti hűtlenek! 9 Emlékezzetek csak a régi időkre, értsétek meg, hogy én vagyok az Isten, nincs más Isten kívülem! Nincs senki hozzám hasonló, 10 aki már kezdetben kijelenti a véget, ősidőktől fogva megmutatja amik még meg sem történtek. Tervem nem vall kudarcot soha, s amit akarok, azt véghez is viszem! 11 Előhívom keletről a sast, messze földről a férfit, aki megvalósítja terveim. Igen, amit mondtam, meg is teszem. Amit tervezek, véghez is viszem. 12 Figyeljetek rám, ti keményszívűek, akik távol vagytok attól, hogy a helyes úton járjatok! 13 Közel hozom a győzelmet, már nincs is messze! Szabadításom nem várat soká magára. Szabadulást hozok Sionnak, csodálatos dolgokat teszek Izráelért.”