Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1 Aztán megfordultunk, s felmentünk a Básán felé vivő úton. Ekkor kijött elénk Óg, Básán királya egész népével együtt, hogy megütközzék velünk Edráiban. 2 Ám az Úr azt mondta nekem: `Ne félj tőle, mert a kezedbe adom egész népével és földjével együtt. Tégy vele úgy, ahogy Szihonnal, az amoritáknak azzal a királyával tettél, aki Hesebonban lakott.' 3 Kezünkbe adta tehát az Úr, a mi Istenünk Ógot, Básán királyát is meg egész népét, s megvertük őket az utolsó szálig. 4 Ugyanakkor feldúltuk minden városát, úgy, hogy nem volt város, amely megmenekült volna tőlünk: hatvan várost, az egész árgobi vidéket, amely Óg básáni birodalmához tartozott – 5 ezek mind városok voltak, megerősítve igen magas falakkal, kapukkal és zárakkal –, azonkívül számtalan mezővárost, amelynek nem volt várfala. 6 Aztán eltöröltük őket, mint ahogy Szihonnal, Hesebon királyával tettünk: eltöröltünk valamennyi várost, férfit, asszonyt és gyermeket, 7 de az állatokat meg a városokból való prédát zsákmányul vittük. 8 Így vettük el abban az időben a földet az amoriták két királyának kezéből, akik a Jordánon túl voltak, az Arnon patakjától a Hermon hegyéig – 9 ezt a szidoniak Szárionnak hívják, az amoriták pedig Szánirnak –, 10 a síkságon fekvő összes várost, s Gileádnak és Básánnak egész földjét Szelkáig és Edráiig, Óg básáni birodalmának városaiig. 11 Óg, Básán királya volt ugyanis már csak hátra az Óriások nemzetségéből; még mutogatják vasból való ágyát, amely Ammon fiainak Rabbátjában van: hossza kilenckönyöknyi, szélessége négy, a férfikar könyöktávolságának mértéke szerint. 12 A földet, amelyet abban az időben elfoglaltunk, Ároertől, amely az Arnon patak partján van, egészen Gileád hegységének feléig, meg annak városait Rúbennek és Gádnak adtam. 13 Gileád többi részét pedig, és az egész Básánt, Óg országát, Árgob egész vidékét Manassze fél törzsének juttattam. – Az egész Básánt az Óriások földjének is hívják. –
14 Jaír, Manassze fia kapta ugyanis Árgob egész vidékét, a gessúriták és a makátiták határáig, mire ő elnevezte Básánt a maga nevéről Hávót-Jaírnak, azaz Jaír falvainak, mind a mai napig, 15 Mákirnak pedig Gileádot adtam. 16 Rúben és Gád törzsének adtam a Gileád földjétől az Arnon patakig, a patak közepéig terjedő földet meg ennek határterületét egészen a Jabbok patakig, amely Ammon fiainak határa, 17 meg a pusztai síkságot meg a Jordánt és keleti határterületét Kinnerettől a puszta tengeréig, azaz a Sós-tengerig, a Piszga hegy tövéig. 18 Ugyanakkor megparancsoltam nektek: Az Úr, a ti Istenetek odaadja nektek ezt a földet örökségül, de valamennyi vitézlő férfinak harcrakészen kell járnia a hadat testvéreiteknek, Izrael fiainak élén 19 és csak feleségeitek, gyermekeitek és állataitok – mert tudom, hogy sok állatotok van – maradhatnak a városokban, amelyeket nektek adtam, 20 míg nyugodalmat nem ad az Úr testvéreiteknek is, mint ahogyan nektek adott, s ők is el nem foglalják a földet, amelyet nekik a Jordánon túl fog adni. Akkor visszatérhet mindenki közületek birtokához, amelyet adtam nektek. 21 Józsuénak pedig meghagytam abban az időben: Szemed látta, mit tett az Úr, a ti Istenetek ezzel a két királlyal: így fog tenni minden országgal, ahova átmégy. 22 Ne félj tőlük, mert az Úr, a ti Istenetek fog harcolni értetek. 23 Könyörögtem ugyanis az Úrhoz abban az időben: 24 Úr Isten, ha már elkezdted megmutatni szolgádnak nagyságodat és erős kezedet – nincs is más Isten sem égben, sem földön, aki végbevihetné a te cselekedeteidet és hasonlítható lenne a te hatalmadhoz –, 25 hát akkor hadd menjek át, s hadd lássam meg azt a felette jó földet a Jordánon túl, azt a kiváló Hegyvidéket meg Libanont. 26 Ám az Úr haragudott rám miattatok, s nem hallgatott meg, hanem azt mondotta nekem: `Elég, ne is szólj többé nekem erről a dologról. 27 Menj fel a Piszga tetejére, s jártasd körül szemedet nyugatra és északra, délre és keletre, s tekintsd meg: mert te nem kelsz át ezen a Jordánon. 28 Bízd meg Józsuét, erősítsd és bátorítsd őt, mert ő megy majd ennek a népnek az élén, s ő osztja szét azt a földet, amelyet látni fogsz.' 29 Így maradtunk ebben a völgyben, Fogorral szemben.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
Héber-Magyar (IMIT/EMIH): Az IMIT féle fordítást a Chabad Lubavics Alapítvány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség hozzájárulásával tettük elérhetővé: zsido.com |
Egyszerű fordítás: Az idézeteket az alábbi Kiadó engedélyével a következő kiadványból vettük át: BIBLIA - Egyszerű fordításTM (EFOTM) Copyright © 2012 World Bible Translation Centre, a Bible League International egyik részlege. |
Új fordítás (MBT): Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált új fordítású Biblia szöveg felhasználása a Magyar Bibliatársulat engedélyével. |
Káldi Neovulgáta: A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat által gondozott Káldi-Neovulgáta bibliafordítás szövegét, Tarjányi Béla ügyvezető elnök engedélyével tettük elérhetővé. |
Károli Gáspár (KSZE): A Károli Biblia újonnan revideált fordítását Örkényi Klára (KSZE-titkárság) engedélyével használtuk fel. |
Kecskeméthy István: A Kecskeméthy István általi fordítást a Koinónia Könyvkiadó engedélyével tettük elérhetővé. |
English Standard Version: The Holy Bible, English Standard Version Copyright © 2001 by Crossway Bibles, a division of Good News Publishers. |
Schlachter 1951: Bibeltext der Schlachter Copyright © 1951 Genfer Bibelge sellschaft Wiedergegeben mit freundlicher Genehmigung. Alle Rechte vorbehalten. |
|