Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1 Azután megfordultunk, és Básán felé vonultunk. Óg, Básán királya kivonult ellenünk egész népével együtt Edreibe, hogy megütközzék velünk. 2 Akkor ezt mondta nekem az ÚR: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész népével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott. 3 Kezünkbe is adta Istenünk, az ÚR Ógot, Básán királyát egész népével együtt, és úgy megvertük, hogy senki sem tudott megmenekülni. 4 Abban az időben elfoglaltuk valamennyi városát, nem volt olyan város, amelyet el ne vettünk volna tőlük: hatvan várost, Argób egész vidékét, Óg országát Básánban. 5 Ezek a városok mind magas kőfallal voltak megerősítve, kapukkal, zárakkal, és rajtuk kívül még volt igen sok meg nem erősített város is. 6 Mindenestül kiirtottuk ezeket úgy, ahogyan elbántunk Szíhónnal, Hesbón királyával: kiirtottuk minden városban a férfiakat, asszonyokat és gyermekeket. 7 De az összes állatot, meg ami a városokban prédára került, zsákmányként megtartottuk magunknak. 8 Így vettük el abban az időben az emóriak két királyának a kezéből azt a földet, amely a Jordánon túl van, az Arnón pataktól a Hermón hegységig. 9 A szidóniak a Hermónt Szirjónnak nevezik, az emóriak pedig Szenírnek nevezik. 10 Elfoglaltunk minden várost a fennsíkon, az egész Gileádot, az egész Básánt Szalkáig és Edreiig, Óg királyságának a városait Básánban. 11 Csak Óg, Básán királya maradt meg a refáiak utódai közül. Nyugvóhelye bazaltkő nyugvóhely: ott van az ammóni Rabbában, kilenc könyök hosszú és négy könyök széles, a közönséges könyök szerint mérve. 12 Abban az időben vettük birtokba ezt az országot. Az Arnón pataknál fekvő Aróértől fogva Gileád hegyvidékének a felét városaival együtt a rúbenieknek és a gádiaknak adtam. 13 Gileád többi részét és az egész Básánt, Óg országát Argób egész vidékével együtt a Manassé törzse felének adtam. Az egész Básánt a refáiak földjének hívják. 14 Manassé fia, Jáir kapta Argób egész vidékét a gesúri és maakái határig. Ezért nevezik azt, vagyis Básánt, az ő nevéről Jáir sátorfalvainak még ma is.
15 Mákírnak pedig Gileádot adtam. 16 A rúbenieknek és a gádiaknak adtam Gileádból az Arnón patakig terjedő területet, ahol a patak közepe a határ, továbbá a Jabbók patakig terjedő területet az ammóni határig, 17 meg a Jordánnal határos síkságot a Kinneret-tótól a síkság tengeréig, azaz a Sós-tengerig, a Piszgá-hegy lábánál keleten. 18 Abban az időben ezt parancsoltam nektek: Istenetek, az ÚR ezt a földet már nektek adta birtokul. De összes harcosotok keljen át fegyverestül testvéreiteknek, Izráel fiainak az élén. 19 Csak az asszonyok és gyermekek maradjanak városaitokban, amelyeket nektek adtam, meg a jószág, mert tudom, hogy sok jószágotok van. 20 Addig legyen így, amíg az ÚR nyugalmat nem ad testvéreiteknek, ugyanúgy mint tinektek, és birtokba nem veszik ők is azt a földet, amelyet Istenetek, az ÚR ad nekik a Jordánon túl. Akkor térjen vissza mindenki a maga birtokára, amelyet nektek adtam. 21 Józsuénak pedig meghagytam abban az időben: Saját szemeddel láttad mindazt, amit Istenetek, az ÚR tett azzal a két királlyal. Így bánik el az ÚR mindazokkal az országokkal, amelyekbe te bevonulsz. 22 Ne féljetek tőlük, mert Istenetek, az ÚR maga harcol értetek! 23 Abban az időben így könyörögtem az ÚRhoz: 24 Én Uram, URam! Te már elkezdted megmutatni szolgádnak nagyságodat és erős kezedet. Mert van-e olyan Isten a mennyben és a földön, aki olyan hatalmas tetteket tudna véghezvinni, mint te? 25 Hadd menjek át, és hadd lássam meg azt a jó földet a Jordánon túl, azt a szép hegyvidéket és a Libánont! 26 De az ÚR megharagudott rám miattatok, nem hallgatott rám, hanem azt mondta nekem az ÚR: Elég, ne beszélj hozzám többet erről a dologról! 27 Menj föl a Piszgá csúcsára, tekints szét nyugatra és északra, délre és keletre, nézz körül saját szemeddel, mert te nem kelhetsz át a Jordánon. 28 Józsuénak azonban adj parancsot, erősítsd és bátorítsd őt, mert ő fog átkelni e nép élén, és ő osztja majd fel az országot, amelyet látsz. 29 Ezért ott maradtunk a völgyben, Bét-Peórral szemben.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
Héber-Magyar (IMIT/EMIH): Az IMIT féle fordítást a Chabad Lubavics Alapítvány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség hozzájárulásával tettük elérhetővé: zsido.com |
Egyszerű fordítás: Az idézeteket az alábbi Kiadó engedélyével a következő kiadványból vettük át: BIBLIA - Egyszerű fordításTM (EFOTM) Copyright © 2012 World Bible Translation Centre, a Bible League International egyik részlege. |
Új fordítás (MBT): Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált új fordítású Biblia szöveg felhasználása a Magyar Bibliatársulat engedélyével. |
Káldi Neovulgáta: A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat által gondozott Káldi-Neovulgáta bibliafordítás szövegét, Tarjányi Béla ügyvezető elnök engedélyével tettük elérhetővé. |
Károli Gáspár (KSZE): A Károli Biblia újonnan revideált fordítását Örkényi Klára (KSZE-titkárság) engedélyével használtuk fel. |
Kecskeméthy István: A Kecskeméthy István általi fordítást a Koinónia Könyvkiadó engedélyével tettük elérhetővé. |
English Standard Version: The Holy Bible, English Standard Version Copyright © 2001 by Crossway Bibles, a division of Good News Publishers. |
Schlachter 1951: Bibeltext der Schlachter Copyright © 1951 Genfer Bibelge sellschaft Wiedergegeben mit freundlicher Genehmigung. Alle Rechte vorbehalten. |
|