Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
Káldi Neovulgáta |
Bölcsesség könyve | 3. fejezet
1 Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. 2 Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, 3 és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, 4 ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes, 5 kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. 6 Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig 7 az igazak felragyognak, olyanok lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed, 8 ítélkeznek nemzeteken, és uralkodnak népeken, s az Úr lesz a királyuk örökké. 9 A benne bízók megértik az igazságot, s a hívek kitartanak mellette szeretetben, mert választottjai kegyben és békességben részesülnek. 10 A gonoszok pedig gondolataik szerint bűnhődnek, mivel lenézték az igazat, és eltávoztak az Úrtól. 11 Mert aki a bölcsességet és fegyelmet megveti, boldogtalan. A reményük hiú, fáradságuk hasztalan, és munkájuk hiábavaló, 12 asszonyaik esztelenek, gyermekeik gonoszak, 13 és nemzetségük elátkozott. Boldog a magtalan, ha szeplő nincs benne, ha bűnös ágyról nem tudott, és lesz gyümölcse az igaz lelkek látogatásakor. 14 Boldog az eunuch is, aki nem követett el kezével törvénysértést, és nem eszelt ki gonosz dolgot Isten ellen, mert elveszi a hűség kiváló jutalmát, s a legkedvesebb osztályrészt Isten templomában. 15 Mert a nemes törekvések gyümölcse dicsőséges, s a bölcsesség gyökere el nem pusztul. 16 A házasságtörők gyermekei azonban nem boldogulnak, s a törvénytelen ágynak ivadéka elpusztul. 17 Ha hosszú is az életük, becsületük nincsen, és öregkoruk végül tisztesség híjával lesz. 18 Ha pedig előbb meghalnak, nincsen reményük, sem vigaszuk a törvénykezés napján, 19 mert igaztalan nemzedéknek gonosz a vége!

Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
Héber-Magyar (IMIT/EMIH): Az IMIT féle fordítást a Chabad Lubavics Alapítvány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség hozzájárulásával tettük elérhetővé: zsido.com |
Egyszerű fordítás: Az idézeteket az alábbi Kiadó engedélyével a következő kiadványból vettük át: BIBLIA - Egyszerű fordításTM (EFOTM) Copyright © 2012 World Bible Translation Centre, a Bible League International egyik részlege. |
Új fordítás (MBT): Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált új fordítású Biblia szöveg felhasználása a Magyar Bibliatársulat engedélyével. |
Káldi Neovulgáta: A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat által gondozott Káldi-Neovulgáta bibliafordítás szövegét, Tarjányi Béla ügyvezető elnök engedélyével tettük elérhetővé. |
Károli Gáspár (KSZE): A Károli Biblia újonnan revideált fordítását Örkényi Klára (KSZE-titkárság) engedélyével használtuk fel. |
Kecskeméthy István: A Kecskeméthy István általi fordítást a Koinónia Könyvkiadó engedélyével tettük elérhetővé. |
English Standard Version: The Holy Bible, English Standard Version Copyright © 2001 by Crossway Bibles, a division of Good News Publishers. |
Schlachter 1951: Bibeltext der Schlachter Copyright © 1951 Genfer Bibelge sellschaft Wiedergegeben mit freundlicher Genehmigung. Alle Rechte vorbehalten. |
|