1 »Atyáim Istene, irgalom Ura, aki szavaddal teremtettél mindeneket, 2 és bölcsességeddel alkottad az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál, 3 hogy igazgassa a földkerekséget szentségben és igazságban, és egyenes lélekkel igazságot tegyen: 4 add meg nekem a veled együtt trónoló bölcsességet, és ne zárj ki engem gyermekeid közül! 5 Hiszen szolgád vagyok, szolgálód gyermeke, gyenge, rövidéltű ember, elégtelen a jog s a törvények értésére. 6 Mert legyen bár valaki mégoly tökéletes is az emberek fiai között, a tőled eredő bölcsesség nélkül számba sem jöhet. 7 Te szemeltél ki engem néped királyává, fiaid és leányaid bírájává, 8 te mondtad, hogy templomot építsek szent hegyeden, és oltárt lakóhelyed városában, hasonmását a szent sátornak, amelyet kezdettől fogva készítettél. 9 Veled van bölcsességed, amely ismeri műveidet, s amely jelen volt akkor is, amikor a világot teremtetted, és tudja, mi kedves a szemed előtt, és mi felel meg parancsaidnak. 10 Küldd el azt szent egedből, dicsőséged trónusától, hogy velem legyen és velem munkálkodjék, és megtudjam, mi kedves előtted! 11 Mert ő mindezeket tudja és érti, ezért józanul vezérel majd tetteimben, és megőriz engem hatalmával. 12 Akkor majd kedvesek lesznek cselekedeteim, igazságban vezérlem népedet, és méltó leszek atyám trónjára. 13 Mert melyik ember ismerheti Isten akaratát, és ki tudná elgondolni, mit kíván Isten? 14 Hiszen a halandók gondolatai bátortalanok, és terveink ingatagok, 15 mert a romlandó test teher a léleknek, s a földi sátor lehúzza a sokat tűnődő elmét. 16 Alig sejtjük azokat, amik a földön vannak, csak fáradsággal értjük meg azt, ami szemünk előtt van, az égieket pedig ki tudná kifürkészni? 17 Ki ismerte meg akaratodat, hacsak te nem adtál bölcsességet, s el nem küldted szent lelkedet a magasból? 18 Így lettek egyenessé a földön levők útjai, s így tanulták meg az emberek, mi tetszik neked, hisz a bölcsesség által menekültek meg, Uram, akik neked kezdettől fogva kedvesek voltak.«