1 Szóla az Úr Mózesnek, mondván: 2 Szólj az Izrael fiainak, hogy forduljanak vissza és üssenek tábort Pi-Hahirót előtt, Migdol között és a tenger között, Baál-Cefón előtt; ezzel átellenben üssetek tábort a tenger mellett. 3 Majd azt gondolja a fáraó az Izrael fiai felől: Eltévelyedtek ezek e földön; körülfogta őket a puszta. 4 Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, és űzőbe veszi őket, hogy megdicsőíttessem a fáraó ésminden ő serege által és megtudják az egyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr. És úgy cselekedének. 5 És hírül vitték az egyiptomi királynak, hogy elfutott a nép, és megváltozék a fáraónak és az ő szolgáinak szíve a nép iránt és mondának: Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izraelt a mi szolgálatunkból! 6 Befogata tehát szekerébe és maga mellé vevé az ő népét. 7 És vett hatszáz válogatott szekeret és Egyiptom minden egyéb szekerét és hármanhárman voltak mindegyiken. 8 És megkeményíté az Úr a fáraónak, az egyiptomi királynak szívét, hogy űzőbe vegye az Izrael fiait; Izrael fiai pedig mennek vala nagy hatalommal. 9 És az egyiptombeliek utánuk nyomulának és elérék őket a tenger mellett, ahol táboroznak vala, a fáraónak minden lova, szekere, meg lovasai és serege Pi-Hahirót mellett, Baál-Cefón előtt. 10 Amint közeledék a fáraó, Izrael fiai felemelék szemeiket, és ímé az egyiptombeliek nyomukban vannak. És nagyon megfélemlének s az Úrhoz kiáltának az Izrael fiai. 11 És mondának Mózesnek: Hát nincseneké Egyiptomban sírok, hogy ide a pusztába hoztál minket meghalni? Mit cselekedtél velünk, hogy kihoztál minket Egyiptomból? 12 Nem ez volt-é a szó, amit szóltunk hozzád Egyiptomban, mondván: Hagyj békét nékünk, hadd szolgáljunk az egyiptombelieknek, mert jobb lett volna szolgálnunk az egyiptombelieknek, hogynem mint a pusztában halnunk meg. 13 Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok! És nézzétek az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek; mert amely egyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok. 14 Az Úr hadakozik tiérettetek; ti pedig veszteg legyetek.

15 És monda az Úr Mózesnek: Mit kiáltasz hozzám? Szólj Izrael fiainak, hogy induljanak el. 16 Te pedig emeld fel a te pálcádat és nyújtsd ki kezedet a tengerre és válaszd azt kétfelé, hogy Izrael fiai szárazon menjenek át a tenger közepén. 17 Én pedig ímé megkeményítem az egyiptombeliek szívét, hogy bemenjenek utánuk, és megdicsőíttetem a fáraó által és az ő egész serege által, szekerei és lovasai által. 18 És megtudják az egyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, ha majd megdicsőíttetem a fáraó által, az ő szekerei és lovasai által. 19 Elindula azért az Istennek angyala, aki jár vala az Izrael tábora előtt, és méne mögéjük; a felhőoszlop is elindula előlük s mögéjük álla. 20 És odaméne az egyiptombeliek tábora és az Izrael tábora közé; így lőn a felhő és a sötétség: az éjszakát pedig megvilágosítja vala. És egész éjszaka nem közelítettek egymáshoz. 21 És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtá a tengert és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek. 22 És szárazon menének az Izrael fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt voltak nékik jobb kezük és bal kezük felől. 23 Az egyiptombeliek pedig utánuk nyomultak és bementek a fáraó minden lovai, szekerei és lovasai a tenger közepébe. 24 És lőn hajnalkor, rátekinte az Úr az egyiptombeliek táborára a tűz- és felhőoszlopból és megzavará az egyiptombeliek táborát. 25 És megállítá szekereik kerekeit és nehezen vonszoltatá azokat. És mondának az egyiptombeliek: Fussunk az Izrael elől, mert az Úr hadakozik érettük Egyiptom ellen. 26 És szóla az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tengerre, hogy a vizek térjenek vissza az egyiptombeliekre, az ő szekereikre s lovasaikra. 27 És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, és reggel felé visszatért a tenger az ő elébbi állapotjára; az egyiptombeliek pedig eleibe futnak vala, és az Úr beleveszté az egyiptomiakat a tenger közepébe. 28 Visszatértek tehát a vizek és elboríták a szekereket és lovasokat, a fáraónak minden seregét, melyek utánuk bementek a tengerbe; egy sem maradt meg közülük.