1 Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniük, magához szólította Jézus az Ő tanítványait, és monda nékik: 2 Szánakozom e sokaságon, mert immár harmadnapja hogy velem vannak, és nincs mit enniük; 3 És ha éhen bocsátom haza őket, kidőlnek az úton; mert némelyek őközülük messziről jöttek. 4 Az Ő tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában? 5 És megkérdé őket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét. 6 Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adta az Ő tanítványainak, hogy eléjük tegyék. És a sokaság elé tevék. 7 Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjük azokat is. 8 Ettek azért, és megelégedének; és fölszedték a maradék darabokat, hét kosárral. 9 Akik pedig ettek, mintegy négyezren voltak; és elbocsátá őket. 10 És azonnal a hajóba szállt tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére. 11 És kijövének a farizeusok, és kezdték Őt faggatni, mennyei jelt kívánván tőle, hogy kísértsék Őt. 12 Ő pedig szellemében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek. 13 És otthagyván őket, ismét hajóba szállt, és a túlsó partra méne. 14 De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem volt velük több a hajóban. 15 És Ő inti vala őket, mondván: Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától! 16 Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk. 17 Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincs kenyeretek? Mégsem látjátok-é be és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek? 18 Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? És nem emlékeztek-é? 19 Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettőt. 20 Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet. 21 És monda nékik: Hogy nem értitek hát?

22 Azután Betsaidába méne; és egy vakot vittek hozzá és kérik vala Őt, hogy illesse azt. 23 Ő pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté őt a falun kívül; és a szemeibe köpvén, és kezeit reá tévén, megkérdé őt, ha lát-é valamit? 24 Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat. 25 Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és láta messze és világosan mindent. 26 És hazaküldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban. 27 És elméne Jézus és az Ő tanítványai Cézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az Ő tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek? 28 Ők pedig felelének: Keresztelő Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül. 29 És Ő monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus. 30 És rájuk parancsolt, hogy senkinek se szóljanak felőle. 31 És kezdé őket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektől és a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni. 32 És ezt nyíltan mondja vala. Péter pedig magához vonván Őt, kezdé dorgálni. 33 És Ő megfordulván és az Ő tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tőlem sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra. 34 A sokaságot pedig az Ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. 35 Mert valaki meg akarja menteni az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét énérettem és az Evangéliumért, az megmenti azt. 36 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, életét pedig elveszíti? 37 Avagy mit adhat az ember váltságul az ő életéért? 38 Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljön az Ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.