1 Mondék az én szívemben: no, megpróbállak téged a vígan való lakásban, hogy lásd meg, mi a jó! És ímé, az is hiábavalóság! 2 A nevetésről azt mondom: bolondság! a vígasságról pedig: mit használ az? 3 Elvégezém az én szívemben, hogy boritalra adom magamat, pedig szívem a bölcsességet követé, és előveszem ezt a bolondságot, mígnem meglátom, hogy az emberek fiainak mi volna jó, amit cselekedjenek az ég alatt, az életük napjainak száma szerint. 4 Felette nagy dolgokat cselekedtem; építék magamnak házakat; ülteték magamnak szőlőket. 5 Csinálék magamnak kerteket és ékességre való kerteket, és ülteték beléjük mindenféle gyümölcstermő fákat. 6 Csinálék magamnak víztartó tavakat, hogy azokból öntözzem a fáknak sarjadó erdejét. 7 Szerzék szolgákat és szolgálókat, házamnál növekedett szolgáim is voltak nékem; öreg és apró barmoknak nyájaival is többel bírtam mindazoknál, akik voltak énelőttem Jeruzsálemben. 8 Gyűjték magamnak ezüstöt és aranyat is, és királyok drágaságait és tartományokat; szerzék magamnak éneklő férfiakat és éneklő asszonyokat, és az emberek fiainak gyönyörűségeit, asszonyt és asszonyokat. 9 És naggyá levék és megnevekedém mindazok felett, akik előttem voltak Jeruzsálemben; az én bölcsességem is helyén volt. 10 Valamit kívántak az én szemeim: meg nem fogtam azoktól, meg sem tartóztattam az én szívemet semmi vigasságtól, hanem az én szívem örvendezett minden én munkámmal gyűjtött jókban; mivelhogy ez volt az én részem minden én munkáimból. 11 És tekinték minden dolgaimra, melyeket cselekedtek az én kezeim, és az én munkámra, mit fáradsággal végeztem; és ímé, az mind hiábavalóság és a szellem gyötrelme, és nincsen annak semmi haszna a nap alatt! 12 Azért fordulék én, hogy lássak bölcsességet és bolondságot és esztelenséget, az az hogy mit cselekszenek az emberek, akik a király után következnek: azt, amit régen cselekedtek. 13 És látám, hogy hasznosabb a bölcsesség a bolondságnál, miképpen hasznosabb a világosság a sötétségnél.

14 A bölcsnek szemei vannak a fejében; a bolond pedig sötétben jár; de ugyan én megismerém, hogy ugyanazon egy végük lesz mindezeknek. 15 Annakokáért mondám az én szívemben: bolondnak állapota szerint lesz az én állapotom is, miért valék tehát én is bölcsebb? és mondék az én szívemben: ez is hiábavalóság! 16 Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy a következendő időkben már mind elfelejtetnek: és miképpen meghal a bölcs, azonképpen meghal a bolond is. 17 Azért gyűlöltem az életet; mert gonosznak látszék nékem a dolog, ami történik a nap alatt; mert mindez hiábavalóság, és a szellem gyötrelme! 18 Gyűlöltem én minden munkámat is, melyet munkálkodom a nap alatt; mivelhogy el kell hagynom azt oly embernek, aki énutánam lesz. 19 És ki tudja, ha bölcs lesz-é vagy bolond? és mégis uralkodik minden munkámon, amit cselekedtem és bölcsen szereztem a nap alatt! Ez is hiábavalóság! 20 Annakokáért elfordulék én, megfogván reménységtől az én szívemet minden munkám felől, mellyel munkálódtam a nap alatt. 21 Mert van oly ember, akinek munkája elvégeztetett bölcsességgel, tudománnyal és jó kimenetellel; és oly embernek adja azt örökségül, aki abban semmit sem munkálkodott. Ez is hiábavalóság és nagy gonosz! 22 Mert micsoda marad meg az embernek minden ő munkájából és szívének nyughatatlan fáradozásából, mellyel ő munkálódott a nap alatt? 23 Holott minden napja bánat, és búsulás az ő foglalatossága, még éjjel is nem nyugodott az ő szíve. Ez is hiábavalóság! 24 Nincsen csak e jó is az embernek hatalmában, hogy egyék, igyék, és azt cselekedje, hogy az ő szíve lakozzék gyönyörűséggel az ő munkájából; ezt is láttam én, hogy az Istennek kezében van. 25 Mert kicsoda ehetnék és élhetne gyönyörűségére rajtam kívül? 26 Mert az embernek, aki jó az Ő szemei előtt, adott Isten bölcsességet és tudást és örömöt; a bűnösnek pedig adott foglalatosságot az egybegyűjtésre és az egybehordásra, hogy adja annak, aki jó az Isten előtt. Ez is hiábavalóság és a szellem gyötrelme!