1 És lőn a Dárius király negyedik esztendejében, hogy szóla az Úr Zakariáshoz a kilencedik hónapnak, a Kiszlévnek negyedikén, 2 Mikor elküldék az Isten házába Sarécert és Régem-Méleket és társait, hogy esedezzenek az Úr színe előtt, 3 És hogy megkérdezzék a papokat, akik a Seregek Urának házában vannak, és megkérdezzék a prófétákat is: Sírjak-é az ötödik hónapban és bőjtöljek-é, amint cselekedtem azt néhány esztendő óta? 4 Szóla ekkor a Seregeknek Ura nékem, mondván: 5 Szólj az ország minden népének és a papoknak, mondván: Mikor bőjtöltetek és gyászoltatok az ötödik és hetedik hónapban, és pedig hetven esztendeig: avagy bőjtölvén, nékem bőjtöltetek-é? 6 És mikor ettetek, és mikor ittatok: avagy nem magatoknak ettetek és magatoknak ittatok-é? 7 Avagy nem ezek a beszédek-é azok, amelyeket szólott vala az Úr az előbbi próféták által, mikor még Jeruzsálem népes és gazdag vala a körülte levő városokkal együtt, és mind a déli táj, mind a lapály-föld népes vala? 8 És szóla az Úr Zakariásnak, mondván: 9 Így szólt a Seregeknek Ura, mondván: Igaz ítélettel ítéljetek, és irgalmasságot és könyörületességet gyakoroljon kiki az ő felebarátjával! 10 Özvegyet és árvát, jövevényt és szegényt meg ne sarcoljatok, és egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt. 11 De nem akarák meghallani, sőt vállaikat vonogaták, és bedugák füleiket, hogy ne halljanak. 12 Szívöket is megkeményíték, hogy ne hallják a törvényt és az igéket, amelyeket a Seregeknek Ura küldött vala az ő lelke által, az elébbi próféták által. És igen felgerjedt vala a Seregeknek Ura. 13 És lőn, hogy amint én kiáltottam és nem hallották meg: úgy kiáltottak, de nem hallottam meg, azt mondja a Seregeknek Ura; 14 Hanem szétszórtam őket mindenféle nemzetek közé, akik nem ismerték őket, és puszta lőn utánok a föld, hogy senki azon sem át nem megy, sem meg nem tér. Így tevék pusztává a kívánatos földet.