1 Ugyanis az Úr így beszélt Mózeshez: Eredj, menj fel innét, te és az a nép, melyet felhoztál Egyiptom földjéről: arra a földre, melyről megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, mondván: A te magodnak adom azt; 2 És egy angyalt küldök előtted; úgy űzöm ki a kanaániakat, az emoriakat, a hittieket, a perizzieket, a hivvieket és a jebusziakat: 3 egy tejjel és mézzel folyó földre. mert én nem megyek fel közötted, mert kemény nyakú nép vagy te, hogy el ne emésszelek az úton. 4 És mikor a nép meghallotta ezt a szomorú beszédet, gyászba borult; és senki sem tette magára ékszereit. 5 Az Úr is azt mondta Mózesnek: Mondd meg Izráel fiainak: Ti kemény nyakú nép vagytok, ha egy pillanatig felmennék közted, megemésztenélek; most tehát tedd le ékszereidet magadról, majd meglátom, mit csináljak veled. 6 Így tették le magukról Izráel fiai ékszereiket Hóreb hegyétől fogva. 7 Mózes pedig elő szokta venni a sátort és a táboron kívül szokta magának felvonni, a tábortól távol, és gyülekezet sátorának nevezte (el) azt; és így mindenkinek, aki az Úrtól kérdezni akart valamit, ki kellett menni a gyülekezet sátorához, mely a táboron kívül volt. 8 Mikor pedig Mózes kiment a sátorhoz, felkelt az egész nép, és ki-ki a maga sátorának ajtónyílásába állt; úgy néztek Mózes után, míg bement a sátorba. 9 Mihelyt aztán Mózes bement a sátorba, leszállt a felhőoszlop, és a sátor ajtónyílásába állt; és ő beszélt Mózessel. 10 És látta az egész nép a felhőoszlopot a sátor ajtónyílásában állni; és felkelt az egész nép, és leborult ki-ki a maga sátorának ajtónyílásában. 11 Az Úr pedig szemtől szembe beszélt Mózessel, mint ahogyan az ember a felebarátjával beszél; ő aztán visszatért a táborba, de szolgája, Józsué, a Nún fia, egy ifjú, nem tágított a sátorból. 12 És azt mondta Mózes az Úrnak: Lásd, te azt mondtad nekem: Vidd fel ezt a népet; de te nem adtad tudtomra, kit küldesz velem: pedig te azt mondtad: Név szerint ismerlek téged, és kegyelmet is találtál szemeimben.

13 Most tehát, ha valóban kegyelmet találtam szemeidben, add tudtomra, kérlek, a te útadat, hogy annak alapján ismerjelek meg, hogy kegyelmet találjak szemeidben; tekintsd meg tehát, hogy a te néped ez a nép. 14 Ő pedig azt mondta: Személyesen menjek, hogy nyugvóhelyedre vigyelek? 15 Erre az azt mondta neki: Ha nem személyesen jössz, ne vígy fel minket innét. 16 Hiszen különben miről ismerszik meg, hogy kegyelmet találtam a te szemeidben én és a te néped, ha nem arról, hogy velünk jársz: és így különbek vagyunk, én és a te néped minden népnél, mely a föld színén van? 17 Erre azt mondta az Úr Mózesnek: Ezt a dolgot is megteszem, amit mondtál; mert kegyelmet találtál szemeimben, és név szerint ismerlek. 18 Akkor azt mondta: Mutasd meg nekem, kérlek, a te dicsőségedet. 19 És azt mondta: Én elvonultatom előtted teljes szépségemet, és kikiáltom előtted az Úr nevét; és kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. 20 Aztán azt mondta: Nem láthatod arcomat; mert az ember, ha engem lát, nem maradhat életben. 21 De azt mondta az Úr: íme, van egy hely mellettem; tehát állj fel arra a sziklára. 22 És majd mikor dicsőségem átvonul, akkor a szikla üregébe teszlek téged; és betakarlak kezeimmel, amíg átvonulok. 23 Mikor kezeimet elvettem, akkor meglátsz hátulról; de arcomat nem szabad látni.