1 És felemelte az egész közönség és kiadta hangját; és sírt a nép azon az éjszakán. 2 És morogtak Mózesre és Áronra Izráel fiai mindnyájan; és azt mondta nekik az egész közönség: Bár meghaltunk volna Egyiptom országában, vagy ebben a sivatagban bár meghalnánk! 3 Miért is akar minket bevinni az Úr ebbe az országba, hogy kard által essünk el, feleségeink és kicsinyeink zsákmánnyá legyenek; nem jobb volna-e nekünk visszatérni Egyiptomba? 4 És azt mondták egymásnak: Adjuk rá fejünket és térjünk vissza Egyiptomba. 5 Erre Mózes és Áron arcra estek Izráel fiai közönségének egész gyülekezete előtt. 6 Józsué, Nún fia pedig, és Káleb, Jefunne fia, azok közül, akik az országot kikémlelték; megszaggatták ruháikat. 7 És azt mondták Izráel fiai egész közönségének, mondván: Az az ország, amelyen keresztülmentünk, hogy kikémleljük azt, szép az az ország nagyon-nagyon. 8 Ha kedve telik bennünk az Úrnak, bevisz minket az Úr ebbe az országba és nekünk adja azt; oly országot, mely tejjel és mézzel folyik. 9 Csak az Úr ellen fel ne lázadjatok, és ti annak az országnak a népétől ne féljetek, mert kenyér az nekünk; az ő oltalmuk eltávozott fölülök, az Úr pedig velünk van, ne féljetek tőlük! 10 Erre az egész közönség azt mondta, hogy megkövezi őket kövekkel; de az Úr dicsősége megjelent a gyülekezet sátorában Izráel minden fia előtt. 11 És azt mondta az Úr Mózesnek: Míglen vet meg engem ez a nép; és míglen nem hisznek bennem mindazok mellett a jelek mellett, amelyeket cselekedtem közepette? 12 Megverem pestissel és kiirtom; és téged teszlek néppé, nála nagyobbá és erősebbé. 13 Erre azt mondta Mózes az Úrnak: Ha meghallják az egyiptombeliek (hiszen közülük hoztad fel ezt a népet hatalmaddal), 14 azt mondják majd ez ország lakosságának (akik hallották, hogy te, e között a nép között vagy; hogy te szemtől szembe megjelensz, Uram, és felhőd felettük áll; és te felhőoszlopban jársz előttük nappal, és tűzoszlopban éjjel), 15 és ha megölöd ezt a népet, mint egy embert, azt is gondolják majd azok a nemzetek (amelyek hallották híredet), hogy

16 mivelhogy nem bírta az Úr bevinni ezt a népet abba az országba, melyről megesküdött nekik; levágta őket a sivatagban. 17 Most tehát hadd legyen nagy az én uramnak ereje; mint ahogyan mondottad, szólván: 18 Az Úr hosszútűrő és nagy kegyelmű, megbocsát vétket és gonoszságot; de büntetlenül semmiképpen nem hagy, meglátogatja az atyák vétkét a fiakon harmad- és negyedíziglen: 19 bocsásd meg hát ennek a népnek bűnét kegyelmed nagysága szerint; és úgy, amint megbocsátottál ennek a népnek Egyiptomtól fogva idáig. 20 És az Úr azt mondta: Megbocsátok szavad szerint. 21 De élek én: és úgy legyen tele az egész föld az Úr dicsőségével, 22 hogy azok közül az emberek közül, akik látták dicsőségemet és jeleimet, melyeket Egyiptomban és a sivatagban cselekedtem; és már tízedszer tesznek próbára és nem hallgatnak szavamra: 23 egy sem látja meg azt az országot, amely felől megesküdtem atyáiknak. És senki nem láthatja azt, aki engem megvet; 24 de az én szolgámat, Kálebet, mivel más szellem vezette, és teljesen engem követett: őt beviszem abba az országba, amelybe bement volt, és magva örökölni fogja azt. 25 De az amálekiek és kanaániak a völgyben laknak; holnap forduljatok és induljatok a sivatagba a Sástenger útján. 26 És szólt az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: 27 Meddig lesz még meg ennél a gonosz gyülekezetnél, hogy morognak ellenem? Izráel fiainak morgását, mellyel ellenem morognak, hallottam. 28 Mondd meg nekik: Élek én, ez az Úr mondása, hogy amiképpen beszéltek füleimbe; akképpen cselekszem veletek. 29 Ebben a sivatagban hullanak el hulláitok, éspedig mind, akik voltatok szemlén, teljes számmal, húszévestől fogva és azon felül; akik morogtatok ellenem. 30 Ti nem fogtok bemenni abba az országba, amelyre nézve esküre emeltem kezemet, hogy lakosokká teszlek titeket benne; csak Káleb, Jefunne fia, és Józsué, Nún fia. 31 Hanem kicsinyeiteket, akikről azt mondtátok, hogy zsákmánnyá lesznek: azokat beviszem, és megismerik azt az országot, melyet ti megvetettetek; 32 nektek pedig hulláitok ebben a sivatagban hullanak el. 33 És fiaitok pásztorok lesznek a sivatagban negyven esztendeig, és hordozzák hűtlenségteket; míg ki nem vesznek hulláitok a sivatagban.