1 Ilyet mutatott nekem az én uram, az Úr, hogy íme egy kas nyári gyümölcs. 2 És azt mondta: Mit látsz te, Ámósz? És azt mondtam: Egy kas nyári gyümölcsöt. És azt mondta nekem az Úr: Eljött a vég népemre, Izráelre, nem megyek el többé mellette. 3 És jajgatnak majd a templomi énekek azon a napon, mond az én uram, az Úr; sok lesz a hulla, minden helyre hányják. Csitt! 4 Halljátok ezt, kik a szegényre lihegtek; és a föld alázatosainak kipusztítására! 5 Mondván: Mikor múlik el újhold, hogy gabonát adjunk el, és a szombat, hogy gabonát áruljunk? Vékát kisebbíteni, sekelt nagyobbítani, és hamis mérleget csűrni-csavarni: 6 hogy megvegyük pénzért a gyámoltalanokat, és a szegényt egy pár saruért; és eladjuk a gabonaocsút. 7 Megesküdött az Úr Jákób büszkeségére: Soha nem felejtem semmi tetteteket! 8 Ezen ne reszkessen-e meg a föld, és ne gyászoljon minden rajta lakó; és ne emelkedjék-e fel egészében, mint a Nílus, és ne kavarogjon és ne süllyedjen-e le, mint Egyiptom Nílusa? 9 És lesz azon a napon, mond az én uram, az Úr, hogy leszállatom a napot délben, és elsötétítem a földet világosság napján. 10 És ünnepeiteket gyásszá változtatom, és minden dalotokat siralommá, és minden derékra zsákot vétetek fel, és minden fejre kopaszságot; és olyanná teszem azt, mint az egyke gyászolását, és a végét, mint kereső napot. 11 íme napok jönnek, mond az én uram, az Úr, és éhséget bocsátok a földre; nem kenyérre való éhséget, és nem vízre való szomjúságot, hanem az Úr szavainak hallgatására valót. 12 És támolyognak tengertől tengerig, és kóborolnak északtól keletig; igémet keresni, de nem találják. 13 Azon a napon elalélnak a szép szüzek és a legények a szomjúságtól: 14 akik Samária bűnére esküsznek, és azt mondják: A te istenedre, Dán; és: Beérseba útjának életére!; és elesnek, és nem kelnek fel többé.