1 És lesz az utolsó napokban, hogy az Úr házának hegye szilárdan áll a hegyek tetején, és a halmoknál emelkedettebb lesz. És hozzá özönlenek a népek; 2 és sok nemzet megy, és azt mondja: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére, és Jákób Istenének házába. Hogy tanítson minket útjaira, és járjunk az ő ösvényein; mert Cionból jön ki tanítás, és az Úr szava Jeruzsálemből. 3 És igazságot tesz sok nép között, és ítél hatalmas nemzetek közt [messzire]; és kardjaikat ekevasakká kovácsolják, és lándzsáikat szőlőmetsző késekké. Nem emel nemzet nemzetre kardot, és nem tanulnak többé háborút: 4 mindenki ül lugasa alatt és fügefája alatt, és nem lesz, aki rettentse. [Mert a Seregek Urának szája szólott!] 5 Mert járnak mindenféle népek az ő istenük nevében; mi is járjunk az Úr nevében, ki a mi Istenünk örökkön örökre. 6 Azon a napon, mond az Úr, összegyűjtöm a sántát, és az elűzöttet összeszedem; és akit összetörtem. 7 És teszem a sántát maradékká, és az elűzöttet erős néppé; és uralkodik felettük az Úr Cion hegyén, mostantól fogva mindörökké. 8 És te, Migdal-Éder, Ófel, Cion leánya eljön hozzád; és megjön az első uralkodás, Jeruzsálem lányának királysága. 9 Most miért ütsz viadalt; nincs benned király? Vagy tanácsadód veszett el, hogy vajúdás fogott el, mint a szülő nőt? 10 Vajúdjál és kiálts, Cion leánya, mint a szülő asszony; mert most kimégy a városból, és a mezőben fogsz lakni. És elmégy Babilóniáig, ott szabadíttatol meg; ott vált meg téged az Úr ellenségeid kezéből. 11 És most összegyűjtetik ellened sok nemzet, akik azt mondják: Legyen megszentségtelenítve, hogy örömmel szemléljék szemeink Ciont. 12 De ők nem tudják az Úr gondolatait, és nem értik tanácsát; hogy úgy szedte őket össze, mint kévét a szérűre: 13 Kelj fel, csépeld, Cion lánya, mert szarvadat vassá teszem, és patáidat érccé teszem: hogy összezúzz sok népeket; és tedd örökszentséggé zsákmányukat az Úrnak, és vagyonukat az egész föld Urának.