1. Azért - mivel Isten kegyelméből ez a mi szolgálatunk - nem csüggedünk el, 2. hanem távol tartjuk magunkat mind attól, amit az emberek szégyenérzetből eltitkolnak, és nem sántikálunk ravaszságban, és nem hamisítjuk meg Istennek igéjét, hanem nyíltan hirdetjük az igazságot, és úgy bízzuk magunkat Isten színe előtt minden emberi jó lelkiismeret ítéletére. 3. De ha leplezett is a mi evangéliumunk, csak azoknak leplezett, akik elvesznek. 4. Nékik, a hitetleneknek elhomályosította elméjét ennek a világnak istene, hogy ne lássák meg a Krisztus dicsőséges evangéliomának tiszta fényét; Ő Istennek hű képemása. 5. És mi nem mimagunkat hirdetjük, hanem Jézus Krisztust az Urat, mimagunkat pedig úgy (tekintjük), mint Jézusért a ti szolgáitokat. 6. Mert az az Isten, aki (a teremtéskor) így szólt: „Sötétségből világosság ragyogjon fel" (I. Mózes 1:3; Ésaiás 9:1), - ömaga gyújtott a mi szívünkben világosságot, hogy Krisztus arcán felragyogjon minékünk Isten dicsőségének ismerete. 7. Ez a mi kincsünk pedig cserépedényekben van, hadd legyen nyilvánvaló, hogy Istennek rendkívüli ereje és nem a mi erőnk az, hogy: 8. mindenfelől szorongatnak minket, de nem nyomhatnak agyon, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe, 9. üldöztetünk, de Isten nem hágy el minket, földre tiportatunk, de nem pusztulunk el; 10. mindenkor halandó testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben. 11. Mert mi e földi életben Jézusért szakadatlanul halálra adatunk, hogy aztán Jézusnak élete is látható legyen a mi halandó testünkben. 12. Azért hát a halál mirajtunk mutatja meg erejét, az élet pedig tirajtatok. 13. Minthogy pedig a hitnek ugyanaz a Lelke él mibennünk, mint abban, aki ezt írta: Hittem, azért szóltam (Zsoltár 116:10), mi is hiszünk és azért szólunk, 14. mert tudjuk, hogy Isten, aki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézussal együtt minket is fel fog támasztani, és veletek együtt Őmaga elé fog állítani, 15. Mind ez pedig tiérettetek történik, hogy amikor a kegyelem megsokasodik, akkor egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.

16. Azért nem csüggedünk, sőt ha a mi külső emberünk (a testünk) romlik is, benső emberünk (a lelkünk) mégis napról napra megújul. 17. Mert a pillanatnyi csekély szorongattatás a dicsőségnek minden mértékét meghaladó örökös bőségét szerzi meg minékünk, 18. mert mi nem a láthatókra szegezzük tekintetünket, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók mulandók, a láthatatlanok örökkévalók.