1. Megmenekülésünk után megtudtuk, hogy azt a szigetet Máltának hívják. 2. Barbár lakói rendkívül nagy emberszeretetet tanúsítottak irántunk; ugyanis valamennyiünket barátságukba fogadtak és tüzet raktak, mert elkezdett esni az eső, és hideg volt. 3. Amikor pedig Pál egy nagy nyaláb venyigét szedett össze és a tűzre tette, egy vipera a melegtől magához tért, a venyigéből kimászott és Pál kezébe harapott. 4. Amint a barbárok meglátták a kezéről lelógó kígyót, azt mondták egymásnak: Ez az ember bizonyosan valami gyilkos, akit - ámbár a tengerből megszabadult, - Diké, a bosszúállás istennője nem hágy élni. 5. Pál azonban a kígyót lerázta a tűzbe, és semmi baja sem történt; 6. azok pedig várták, hogy megdagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Amikor azonban sokáig vártak és látták, hogy semmi baja sem történt, megváltozott a véleményük, és azt mondták, hogy valami isten. 7. Annak a helynek környékén volt a sziget főemberének Popliosznak a birtoka; ő befogadott bennünket és három napig nagyon barátságosan vendégül látott. 8. Történt pedig, hogy Popliosz atyja láztól és vérhastól gyötörve betegen feküdt; Pál bement hozzá és imádkozott; azután kezét reátette és meggyógyította. 9. Ennek megtörténte után a szigeten más betegek is elmentek Pálhoz és meggyógyultak. 10. Ezek nagyon megbecsültek bennünket és később, amikor elutaztunk, elláttak azzal, amire szükségünk volt. 11. Három hónap múltával indultunk útnak egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt, és amelynek hajócímere a Diosz-kuroszok képe volt. 12. És amikor Szürakuszába érkeztünk, ott maradtunk három napig; 13. onnan a (szicíliai) partot körülhajózván, megérkeztünk Rhégionba. És minthogy egy nap múltával déli szél támadt, másnap megérkeztünk Puteoliba; 14. ott bizonyos atyafiakra találtunk, akik kértek minket, hogy maradjunk náluk hét napig; úgy mentünk azután Rómába. 15. Onnan az atyafiak, amikor hallottak rólunk, elénk jöttek az Appii Forumig, a Tres Tabernae (Három Csárda) tájáig, és Pál amikor meglátta őket, hálát adott az Istennek, és új bizodalmat merített.

16. Amikor pedig megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy saját szállásán lakjék az őt őriző katonával. 17. Három nap múltával azután magához hívatta a zsidóknak főembereit; amikor pedig azok összegyűltek, így szólt nékik: Férfiak, atyámfiai, bár én semmit sem vétkeztem a mi népünk ellen, vagy atyáink szokásai ellen, mégis Jeruzsálemben foglyul adtak a rómaiak kezébe. 18. Azok kihallgattak, de mivel semmi halált érdemlő vétek nincsen bennem, szabadon akartak bocsátani; 19. minthogy azonban a zsidók az ellen tiltakoztak, kénytelen voltam a császárhoz fellebbezni; de nem azért, mintha az én népemet vádolni kívánnám. 20. Azért hívattalak tehát titeket, hogy lássalak benneteket és beszéljek véletek; mert izráél reménysége (rég várt Messiása) miatt hordozom ezt a láncot. 21. Azok pedig így szóltak néki: Mi Júdeából sem rólad szóló levelet nem kaptunk, sem pedig az atyafiak közül senki nem jött ide, és nem jelentett és nem mondott felőled semmi rosszat. 22. Tőled szeretnénk tehát meghallani, hogyan gondolkodói; mert erről az eretnekségről tudjuk, hogy ennek mindenütt ellene mondanak. 23. Azután egy meghatározott napon, amelyben vele megegyeztek, többen elmentek hozzá a szállására; azoknak tanúbizonyságot tett Isten országáról, és megmagyarázta azt nékik mind Mózes törvényéből mind a prófétákból, reggeltől fogva estig, és igyekezett őket Jézusnak megnyerni. 24. És némelyek az ő beszéde által hitre jutottak, mások azonban hitetlenek maradtak; 25. minthogy pedig nem egyeztek meg egymással, szétoszoltak. Pál azonban előbb ezt az egyet még megmondta nékik: Jól beszélt a Szentlélek Ésaiás próféta által a ti atyáitokhoz, 26. amikor ezt mondta: Menj el ehhez a néphez, és mondjad néki: Hallván halljatok, és ne értsetek, és nézvén nézzetek, és ne lássatok; 27. mert érzéketlenné vált ennek a népnek a szíve, és fülükkel nehezen hallanak, és a szemüket behunyják; hogy szemükkel ne lássanak és fülükkel ne halljanak, és szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek és én meg ne gyógyítsam őket (Ésaiás 6:9-10)