Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1 Pál és Szilász Amfipolisz és Apollónia érintésével Thesszalonikába érkeztek. Ebben a városban zsinagógájuk is volt az ott élő zsidóknak. 2 Pál szokása szerint itt is elment a zsinagógába. Három héten keresztül minden szombaton vitatkozott a zsidókkal az Írásokról. 3 Magyarázta és be is bizonyította nekik az Írások alapján, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és azután fel kellett támadnia a halálból. Azt mondta nekik: Az a Jézus a Messiás, akit én hirdetek nektek. 4 Néhányan elfogadták ezt, és csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz. Ebbe a zsinagógába azonban nem csak zsidók, hanem olyan görögök is jártak, akik az igaz Istent imádták, meg gazdag és előkelő asszonyok is. Közülük is sokan csatlakoztak Pálékhoz. 5 Ezt látva, azok a zsidók, akik nem hittek Jézusban, féltékenységgel teltek meg. Maguk mellé vettek néhány lézengő, hitvány embert a piactérről, akiknek segítségével csődületet támasztottak, és fellármázták az egész várost. A feldühödött tömeget azután Jázon házához vezették, hogy Pált és Szilászt erőszakkal kihozzák onnan, és a városi népgyűlés elé állítsák. 6 Pálékat azonban nem találták ott, ezért Jázont ragadták meg, és néhány másik testvérrel együtt a város vezetői elé hurcolták őket. A vezetők előtt ezt kiabálták: Ezek a bajkeverők, akik az egész világot felforgatták, most itt is megjelentek, 7 és Jázon befogadta őket! Szembeszállnak a császár parancsával, mert mást tartanak királynak: egy bizonyos Jézust! 8 A tömeg és a város vezetői ezen nagyon felháborodtak. 9 A vezetők kötelezték Jázont és a testvéreket, hogy egy bizonyos összeget helyezzenek letétbe, s azután szabadon engedték őket. 10 Ezután a testvérek még azon az éjszakán útnak indították Pált és Szilászt, akik továbbmentek Bérea városába. Amikor megérkeztek, ott is elmentek a zsinagógába. 11 Az ottani zsidó közösség tagjai nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikabeliek. Nyitott szívvel és örömmel fogadták az üzenetet, amelyet Pál hirdetett. Naponta tanulmányozták az Írásokat, és gondosan megvizsgálták, hogy valóban igaz-e, amit Páltól hallottak.
12 Ennek az lett az eredménye, hogy sokan hittek Jézusban. De nemcsak a zsidók közül, hanem a gazdag és előkelő görög asszonyok és férfiak közül is sokan hívőkké lettek. 13 Amikor azonban a thesszalonikai zsidók megtudták, hogy Pál Béreában is hirdeti Isten üzenetét, oda is utánamentek, és Pál ellen uszították a helybelieket. 14 Ekkor a testvérek azonnal továbbküldték Pált a tengerhez, míg Szilász és Timóteus a városban maradtak. 15 Azok a testvérek, akik elkísérték Pált, egészen Athén városáig mentek vele, majd visszatértek Béreába. Pál azt üzente velük Szilásznak és Timóteusnak, hogy ők is minél hamarabb menjenek utána Athénbe. 16 Pál tehát Athénben várta Szilászt és Timóteust. Nagyon felháborodott, amikor látta, hogy a város tele van bálványszobrokkal. 17 Itt is elment a zsinagógába, és vitatkozott a zsidókkal és az istenfélő görögökkel. Naponta beszélgetett azokkal is, akiket éppen a város főterén talált. 18 Vitába is keveredett néhány filozófussal, akik az epikureusokhoz, illetve a sztoikusokhoz tartoztak. Néhányan ezek közül azt mondták: Ez az ember össze-vissza beszél! Mit akarhat mondani? Mások meg azt mondták: Úgy látszik, valami idegen isteneket hirdet Pál ugyanis Jézusról és a feltámadásról beszélt nekik. 19 Azután magukkal vitték Pált, hogy az Areopágosz elé állítsák. Azt mondták neki: Magyarázd el nekünk ezt az új dolgot, amiről beszélsz, mert nem értjük! 20 Furcsa, amit mondasz, de szeretnénk megérteni. 21 Az athéniek és az ott tartózkodó idegenek ugyanis mind azzal töltötték az idejüket, hogy új elméleteket hirdettek, vagy azokat hallgatták. 22 Pál tehát felállt az Areopágosz tanácsa előtt, és beszédet tartott: Athéni férfiak, úgy látom, ti valóban nagyon vallásosak vagytok! 23 Amikor a városotokban jártam, megnéztem a szentélyeiteket. Találtam egy olyan oltárt is, amelyre ez volt írva: »az ismeretlen istennek«. Éppen ő az, akiről én beszélek akit ti nem ismertek, mégis tiszteltek. 24 Ő az Isten, aki teremtette az egész világot és mindent, ami benne van. Ő a Menny és a Föld Ura, aki nem kézzel készített templomokban lakik,
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|