1 „Figyelj most rám, szolgám, Jákób! Halljad Izráel, akit választottam! 2 Az Örökkévaló mondja ezt neked, aki téged teremtett és megformált, anyád méhétől fogva segít és támogat: Ne félj szolgám, Jákób, választottam, Jesúrún, 3 mert vizet öntök a szomjas földre, s elárasztom a sivatagot, Kiöntöm Szellemem gyermekeidre, s áldásomat utódaidra. 4 Úgy virulnak, mint fű a vízparton, növekednek, mint fűzfák a folyó mellett. 5 Az egyik azt mondja: ez a nevem: »Én az Örökkévalóé vagyok!« Őt »Jákóbnak« nevezik. A másik ezt írja kezére: »Az Örökkévaló tulajdona«. Őt meg »Izráelnek« hívják.” 6 Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Királya és Megváltója, a Seregek Ura: „Én vagyok a kezdet és a befejezés, nincs más Isten rajtam kívül. 7 Kicsoda olyan, mint én? Álljon elő, és szóljon! Mondja el, mi történt az ősidők óta, vagy hirdesse ki a jövendőt, mondja meg, mi következik! 8 De ti ne féljetek a jövőtől, ne aggódjatok miatta! Hiszen én megmondtam nektek, régóta tudattam veletek, ti vagytok tanúim! Hát van-e más Isten kívülem? Nincs más Kőszikla, bizony, nincs!” 9 Akik bálványokat készítenek, mind értelmetlenek, kedvenceik pedig tehetetlenek! A bálványok imádói mind vakok és ostobák, nem tudják, hogy csalódni fognak. 10 Ki olyan ostoba, hogy istent farag magának? Kicsoda készít bálványszobrot, amely tehetetlen és haszontalan? 11 Nézzétek! Akik a bálványokhoz ragaszkodnak, mind csalódni fognak. Hiszen a bálványok készítői is csak emberek! Hát gyűljenek össze, álljanak csak elő, majd megrémülnek és megszégyenülnek valamennyien! 12 A kovács forgatja szerszámait, izzó parázson formálja a vasat, erős karjával kalapálja, hogy bálványt készítsen belőle. De ha megéhezik a kovács, elfogy az ereje, ha megszomjazik, kimerül. 13 A fafaragó mester zsinórral megjelöli a fát, körzővel méri, gyalulja, vési, kalapálja, férfi formájúra alakítja, emberi vonásokkal ékesíti, bálványszobrot készít belőle, a házi szentélybe. 14 Ehhez maga választ fát az erdőn, fenyőt, tölgyet, vagy más fát, sudár termetűt. Vagy elülteti, és várja, hogy az eső fölnevelje.

15 Egyik része jó lesz tűzifának, befűt vele, kenyeret süt, melegszik a lángja mellett. Maradékából meg istent farag magának, és azt imádja! Saját kezével készítette, mégis leborul előtte! 16 Felét már eltüzelte, húst sütött a parázson, jól is lakott vele. A tűznél üldögél, és ezt mondja: „De jól felmelegedtem, míg a tűz mellett ültem!” 17 Ami marad a fából, abból istent készít magának! Bálványszobrot, hogy leboruljon előtte, imádja és könyörögjön neki: „Ments meg engem, hiszen te vagy istenem!” 18 Nincs bennük egy szikrányi értelem! Ennyire ostobák hogy lehetnek? Van szemük, mégsem látnak? Értelmük ennyire elhomályosult? 19 Egyikük sem kap észbe, meg sem gondolja, hogy ezt mondaná: „Hiszen a fának egyik felét tűzre tettem, parazsánál kenyeret, húst sütöttem, s azt megettem. Hát a másik feléből utálatos bálványt csináljak? Egy faragott fatuskót imádjak?” 20 Bizony, megcsalt szíve vezeti félre azt, aki hamuban gyönyörködik, s a fatuskót imádja! Ezért nem mentheti meg lelkét, ezért nem veszi észre, hogy amit istenként imád: puszta hazugság! 21 „De te, Jákób, jól gondold meg ezeket! Izráel, te engem szolgálsz, nem idegen isteneket! Én formáltalak téged, hogy szolgám légy, rólam soha el ne felejtkezz, Izráel! 22 Vétkeidet én töröltem el, mint szél a fellegeket. Eltöröltem bűneidet, mint napsugár a reggeli ködöt. Megváltottalak, hát térj vissza hozzám, Izráel!” 23 Énekeljen az ég és a föld, mert az Örökkévaló véghezvitte! Kiáltsatok, föld mélységei, ujjongjatok, hegyek és erdők, táncoljanak mind a fák, mert az Örökkévaló megváltotta Jákóbot, dicsőségét megmutatta Izráel által! 24 Ezt mondja az Örökkévaló, Megváltód, aki az anyaméhben kiformált: „Én vagyok az Örökkévaló, a mindenség Teremtője, aki egymaga kiterjesztette az eget, és kiformálta a földet. Ki segített nekem? 25 Én vagyok az Örökkévaló, aki a jósok jeleit semmivé teszi, a varázslókból bolondot csinál, a bölcseket meghátrálásra készteti, s tudományuk bolondságát leleplezi.