1 De most azt mondja az Örökkévaló, aki teremtett téged, Jákób, aki téged alkotott, Izráel: „Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, enyém vagy! 2 Mikor vízen kelsz át, veled vagyok. Ha folyókon, azok el nem borítanak. Mikor tűzön mész keresztül, téged meg nem éget, lángja nem emészt meg, 3 mert én vagyok Istened, az Örökkévaló, Izráel Szentje, Szabadítód. Váltságodul Egyiptomot adtam cserébe. Etiópiát és Szebát adtam érted, hogy enyém lehess. 4 Mivel drága vagy nekem, kedves és értékes, s mert nagyon szeretlek, hát népeket adok érted, s életedért cserébe nemzeteket. 5 Ne félj, mert melletted vagyok, elhozom keletről fiaidat, összegyűjtöm nyugatról gyermekeidet. 6 Parancsolok északnak: add ide fiaimat! Szólok délnek: ne tartsd vissza őket! Hozzátok vissza fiaimat messziről, s leányaimat a föld pereméről! 7 Mindenkit, aki nevemet viseli, akit dicsőségemre teremtettem, akit magam alkottam és formáltam. 8 Hozzátok elő a népet, amely vak, pedig van szeme, és süket, noha van füle!” 9 „Gyűljetek össze mind, ti nemzetek, népek, gyülekezzetek! Közületek ki tudta ezt előre? Vagy ki tudja megmondani, mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, hogy igazolják őket, hogy aki hallja, azt mondja rá: »Igaz!«” 10 „Az én tanúim ti vagytok, népem — mondja az Örökkévaló —, és szolgám, akit azért választottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek: Én Vagyok, csak én! Előttem nem volt más Isten, és utánam sem lesz senki más! 11 Egyedül én vagyok az Örökkévaló, rajtam kívül nincs más Szabadító! 12 Én szóltam hozzátok, én szabadítottalak meg titeket, én jelentettem ki a múltat és jövőt. Igen, én tettem ezt, nem valami idegen isten! Ti vagytok tanúim, hogy én vagyok Isten egyedül! — ezt mondja az Örökkévaló. — 13 Mindig is én voltam, ezután is én leszek Isten egyedül! Nincs senki, aki kezemből kivehetne, nincs, aki megmásíthatná, amit teszek!” 14 Ezt mondja Megváltótok, az Örökkévaló, Izráel Szentje: „Értetek küldök seregeket Babilóniába, megalázom a káldeusokat. Fogságba hurcolják őket a saját hajóikon, amelyekre oly büszkék voltak.

15 Én vagyok az Örökkévaló, én vagyok számotokra a Szent, Izráel Teremtője, s a Királyotok!” 16 Az Örökkévaló nyitott utat népének a tengeren át, ösvényt a mély vízen keresztül. 17 Kihozta az egyiptomiakat, harci szekerekkel és lovasokkal, az egész hatalmas sereget, amely most ott fekszik, többé föl nem kel soha, mert életük lángja kialudt, ellobbant, mint a mécses. Ezt mondja az Örökkévaló, aki mindezeket tette: 18 „Ne gondoljatok többé a régi dolgokra, ne az emlékeken tűnődjetek! 19 Nézzétek! Most valami újat kezdek! Már sarjad is, mint a zsenge vetés, nem vettétek észre? A pusztában utat készítek, a kietlen sivatagban folyókat fakasztok. 20 Még a vadállatok is dicsőíteni fognak engem, a pusztai sakálok és struccok, mert a kietlenben vizet fakasztok, a sivatagban folyókat nyitok, hogy inni adjak népemnek, választottaimnak. 21 Igen, a népnek, amelyet magamnak alkottam, s amely hirdeti majd dicséretemet.” 22 „De mégsem hozzám kiáltottál, Jákób! Meguntál engem, Izráel! 23 Nem hoztál nekem bárányaidból égőáldozatnak valót, nem tiszteltél véresáldozatokkal. Pedig nem terheltelek ételáldozatokkal, nem fárasztottalak tömjént követelve. 24 Nem vettél nekem jó illatú nádat, nem hoztál elém jó szívvel ajándékokat, csak bűneiddel terheltél, vétkeid sokaságával fárasztottál. 25 Én, egyedül én törlöm el bűneidet, önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem! 26 Emlékeztess, pereljünk egymással! Add elő érveidet! Igazold magad, ha tudod! 27 Hiszen már ősapád is vétkezett, vezetőid is vétkeztek ellenem mindannyian! 28 Hát én is hagytam, hogy szent helyem papjait meggyalázzák, engedtem, hogy Jákóbot pusztítsák, és megszégyenítsék Izráelt.”