1. Hallgassatok rám, igazságra törekvők, az Örökkévalót keresők, tekintsetek a sziklára, amelyből vágattatok és a kút nyílására, melyből vájattatok. 2. Tekintsetek Ábrahámra atyátokra és Sárára, aki szült benneteket, mert egymagát őt hívtam, megáldottam és megsokasítottam. 3. Mert megvigasztalta az Örökkévaló Cziónt, megvigasztalta mind a romjait s pusztáját olyanná tette, mint az Éden és sivatagát olyanná, mint az Örökkévaló kertje; vígság és öröm találtatik benne, hálaszó és dalnak hangja. 4. Figyeljetek rám, népem, és nemzetem, rám hallgassatok; mert tanítás ered tőlem és törvényemet a népek világosságául helyezem el. 5. Közel van az igazságom, megindult az üdvöm és karjaim népek fölött ítélnek; bennem szigetek remélnek és káromra várakoznak. 6. Emeljétek fel az égre szemeiteket és tekintsetek a földre alant, mert az egek mint a füst elmállanak és a föld mint a ruha elkopik, lakói pedig mint a szúnyog meghalnak; de segítségem örökké tart és igazságom nem törik meg. 7. Hallgassatok rám, igazságot ismerők, nép, akiknek szívében van az én tanom: ne féljetek az emberek gyalázatától és szidalmazásaiktól ne rettegjetek. 8. Mert mint a ruhát megeszi őket a moly és mint a gyapjút megeszi őket a szú; de igazságom örökké tart és segítségem nemzedékről nemzedékre. 9. Ébredj, ébredj, ölts erőt, Örökkévaló karja te, ébredj, mint a hajdan napjaiban, az ősidők korszakaiban! Nemde te vagy az, aki levágta Ráhábot, átszúrta a sárkányt; 10. nemde te vagy az, aki megszárította a tengert, a nagy mélység vizeit, ki a tenger fenekét úttá tette, hogy átvonuljanak a megváltottak. 11. És az Örökkévaló kiváltottjai visszatérnek és eljutnak Cziónba ujjongással, örökké tartó örömmel a fejükön; vígságot és örömet érnek el, eltűnnek bánat és sóhaj. 12. Én, én vagyok a vigasztalótok; ki vagy, hogy félsz embertől, kinek halnia kell, és emberfiától, ki fűként adatik oda; 13. és megfeledkeztél az Örökkévalóról, ki az alkotód, kiterjesztője az egeknek és megalapítója a földnek, és remegtél folyton, egésznap, a szorongatónak dühétől, amint célzott, hogy megrontson téged – de hol a szorongatónak dühe?

14. A görnyedező hamar felszabadul, nem hal meg a sírba szállva, és kenyere nem hiányzik. 15. Hisz én az Örökkévaló vagyok, a te Istened, ki felkavarja a tengert, hogy zúgnak a hullámai, Örökkévaló, seregek ura az ő neve; 16. szádba tettem szavaimat és kezem árnyékával betakartalak, hogy megplántáljam az egeket és megalapítsam a földet és azt mondjam Cziónnak: népem vagy! 17. Ébredezz, ébredezz, kelj föl Jeruzsálem, aki megittad az Örökkévaló kezéből haragjának serlegét, a támolygás öblös serlegét megittad, kiszíttad. 18. Nincs ki vezetné őt mind a fiak közül, kiket szült; nincs, ki megfogná kezét mind a fiak közül, kiket fölnevelt. 19. Kettő esett meg rajtad, ki szán meg téged? A pusztulás és romlás, az éhség és kard, miképpen vigasztaljalak meg? 20. Fiaid elájultak, hevertek minden utca sarkán, mint a hálóba jutott zerge, megtelten az Örökkévaló haragjával, Istened dorgálásával. 21. Ezért halljad csak ezt szegény te és ittasodott, de nem bortól! 22. Így szól Urad, az Örökkévaló és Istened, aki viszi népének ügyét: íme kivettem kezedből a támolygás serlegét, haragom öblös serlegét nem fogod inni többé. 23. Hanem teszem megbántóid kezébe, kik azt mondták lelkednek: hajolj le, hogy átjárjunk rajta; és te olyanná tetted hátadat, mint a föld és mint az utca az átjáróknak.