1 Hallgassatok rám, akik igazság után jártok, akik az Urat keresitek! Tekintsetek a kősziklára, melyből kivágtak titeket, és a kút üregére, melyből kiástak! 2 Tekintsetek atyátokra, Ábrahámra, és Sárára, aki szült titeket! Mert egyedül őt hívtam meg, megáldottam és megsokasítottam. 3 Bizony, megvigasztalja az Úr Siont, megvigasztalja minden romját; olyanná teszi sivatagját, mint az Éden, és pusztaságát, mint az Úr kertje. Öröm és vidámság lesz benne, hálaadás és ének hangja. 4 Figyeljetek rám, én népem, és ti, nemzetek, rám hallgassatok! Mert tanítás indul ki tőlem, és igazságomat a népek világosságává teszem egy szempillantás alatt. 5 Közel van igazságom, kiindult szabadításom, és karom megítéli a népeket; rám várnak a szigetek, és karomban reménykednek. 6 Emeljétek az égre szemeteket, és tekintsetek a földre le! Mert az ég, mint a füst, elenyészik, a föld, mint a ruha, szétfoszlik, és lakói, mint a szúnyogok, elpusztulnak; de szabadításom örökre megmarad, és igazságom nem szűnik meg. 7 Hallgassatok rám, akik ismeritek az igazságot, nép, melynek szívében van tanításom! Ne féljetek az emberek gyalázkodásától, szitkaiktól ne ijedjetek meg! 8 Mert mint a ruhát, megeszi őket a moly, és mint a gyapjút, megeszi őket a féreg; de igazságom örökre megmarad, és szabadításom nemzedékről nemzedékre. 9 Ébredj, ébredj, öltözz erőbe, az Úrnak karja! Ébredj, mint a hajdankor napjaiban, a régmúlt nemzedékek idején! Vajon nem te vagy, aki kettéhasítottad Ráhábot, aki átdöfted a sárkányt? 10 Vajon nem te vagy, aki kiszárítottad a tengert, a nagy mélység vizét, s aki úttá változtattad a tenger mélyét, hogy átkeljenek a megváltottak? 11 Akiket az Úr kiváltott, visszatérnek, ujjongással jönnek a Sionra, és örök öröm lesz a fejük felett; vidámság és öröm éri őket, elfut a bánat és a sóhaj. 12 Én, én vagyok vigasztalótok! Ki vagy te, hogy félj halandó embertől, ember fiától, aki olyan, mint a fű?

13 Megfeledkeztél az Úrról, alkotódról, aki kifeszítette az eget, és megalapozta a földet; és féltél szüntelenül, egész nap a sanyargató haragjától, aki pusztításra készült. De hol van már a sanyargató haragja? 14 Gyorsan kiszabadul a megkötözött, nem hal meg a veremben, és nem fogy el kenyere. 15 Mert én vagyok az Úr, a te Istened, aki felkavarom a tengert, és zúgnak hullámai; Seregek Ura az én nevem. 16 Szádba helyeztem igéimet, és kezem árnyékával takartalak be, amikor kifeszítettem az eget, és megalapoztam a földet, s azt mondtam Sionnak: »Az én népem vagy.« 17 Ébredj föl, ébredj föl, kelj föl, Jeruzsálem, aki kiittad az Úr kezéből haragjának kelyhét; a kábító serleget kiittad, kiürítetted. 18 Nincs senki, aki törődjék vele, összes fia közül, akiket szült; és nincs senki, aki megfogja kezét, összes fia közül, akiket felnevelt. 19 Két dolog ért téged; ki szánakozik rajtad? Pusztulás és összeomlás, éhínség és kard; ki vigasztal meg téged? 20 Fiaid ájultan feküdtek minden utcasarkon, mint hálóba került gazella, eltelve az Úr haragjával, Istenednek fenyegetésével. 21 Ezért halld ezt, te szegény, aki részeg vagy, de nem bortól! 22 Így szól Urad, az Úr, és Istened, aki perbe száll népéért: »Íme, kiveszem kezedből a kábító kelyhet, haragom serlegét; nem iszod azt többé. 23 Megalázóid kezébe teszem, akik azt mondták neked: `Hajolj meg, hadd menjünk át rajtad!' S olyanná tetted hátadat, mint a föld, és mint az utca a járókelőknek.«